Ma este szúnyogirtás

Ma este szúnyogirtás

Ötszáz hektáron végez szerda este földi kémiai szúnyoggyérítést Érden a Katasztrófavédelem. A Duna melletti településrészeken, illetve Érdligeten dolgoznak majd a szakemberek. A környező településeken szintén irtják a csípőszúnyogokat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A múlt héten a Dunán levonuló árhullám miatt védekezésre ugyan nem volt szükség, de a víz elárasztotta a töltések és gátak közötti területeket. A csípőszúnyogok tojásai nagy tömegben fordulnak elő ezekben a vizekben, és a lárvák fejlődése azonnal megindul. A meleg időben akár egy hét alatt kikelhetnek a kifejlett szúnyogok, ezért a Duna felső és középső szakaszán biológiai módszerrel lépnek fel ellenük. Ennek során egy baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a lárváknak helyet adó vízbe, jelen esetben az elárasztott területekre.

A járművel megközelíthető helyekre autóra szerelt nagynyomású permetezővel juttatják ki a fehérjetartalmú folyadékot. Fás árterületeken, ártéri erdőkben repülőről szórnak granulátumot a szúnyogártalommal érintett területre, a szer a fák lombozatán áthatolva jut a vízbe. A granulátum hatóanyaga ugyanaz a természetben is előforduló baktérium által termelt fehérje, mint ami a szúnyoglárvákat elpusztítja. Az alkalmazott készítmény minden más élőlényre ártalmatlan.

Az áradást megelőzően országszerte voltak nagyobb felhőszakadások, emiatt rengeteg kisebb lárvatenyészőhely alakult ki, ezeket csak részlegesen lehet kezelni. Mivel a kifejlett szúnyogok több helyen kirepültek, ezért az Ipoly és a Dráva mentén, a Szigetközben, Komárom környékén, a Dunakanyarban, Budapest több kerületében, a Csepel-szigeten, Baja és Mohács környékén földi kémiai szúnyoggyérítésre is szükség van. 

Összesen 225 településen és hét budapesti kerület belterületén, összesen 42 ezer hektáron permetezik este és éjszaka a vérszívókat.

A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Érden ma, július 28-án végeznek földi kémiai gyérítést (azaz a kifejlett szúnyogokat irtják) 500 hektáron. Mint az ÉrdMost megtudta, Ófaluban (a Duna melletti településrészeken), valamint Érdliget egy részén dolgoznak este a Katasztrófavédelem által megbízott szakemberek. A közzétett heti terv szerint a mai napon nemcsak Érden, hanem a környéken is irtanak: a szemközti Halásztelken 280 hektáron, Tökölön 250 hektáron, míg Százhalombattán 500 hektáron végeznek földi kémiai gyérítést. 

Akik olyan településrészen élnek, amit érint a kémiai szúnyoggyérítés, azoknak azt javasolják, hogy gyűjtsék össze a szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat a kezelés napján. A kezelés ideje alatt és az azt követő egy órában tartsák zárva az ablakokat, ajtókat, és kapcsolják ki a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni. A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni nem szabad.

A szabadban, fedetlenül tárolt vízgyűjtő edényekben, a különböző tárgyakban megülő esővízben akár egy hét alatt is kifejlődhetnek a szúnyoglárvák. A szúnyogirtó kezelés kiegészítéseként az ajánlják, hogy az ingatlantulajdonosok szüntessék meg, rendszeresen ürítsék vagy takarják le az épületek körüli kisebb, pangó vízgyülemeket.

Részletesebben a biológiai és a kémiai gyérítés mikéntjéről itt , hogy ez élesben hogy működik, azt megtekinthetik itt.

 

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email