Hétfőn északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, ugyanakkor délelőtt keleten, délkeleten még több órás szűrt napsütés is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Az érkező frontális csapadékzónából elszórt jelleggel valószínű gyenge eső, zápor. Késő délután északnyugat felől már felszakadozik, csökken a felhőtakaró. A déli, majd a Dunántúlon az északnyugati szél helyenként megélénkülhet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de északkeleten ennél hűvösebb idő valószínű. A déli tájakon és a Fertő térségében lesz a legenyhébb. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő.
Országos előrejelzés hétfő estétől kedd reggelig
Középen és keleten is felszakadozik, csökken a felhőzet, de az éjszaka első felében keleten még előfordulhat kisebb eső, zápor. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban -3 és +5 fok között alakul.
Orvosmeteorológia
Kettős fronthatásra számíthatunk, így mind a hideg- mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás. Sokaknál tapasztalható fejfájás, koncentrációs-zavar, vérnyomás-ingadozás, illetve megnövekedhet a reakció idő.