„Az első 100 nap tanulsága: nem ezt ígérték!”

„Az első 100 nap tanulsága: nem ezt ígérték!”

Pénteki sajtótájékoztatóján az érdi Fidesz elnöke, T. Mészáros András és a Fidesz-KDNP-Összefogás frakcióvezetője, Simó Károly arra szólította fel a városvezetést, hogy kérjenek bocsánatot a választóktól, és mondjanak le.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

 

– Nem ezt ígérték, megtévesztették a választókat, és ez a tegnapi közgyűlésen nyilvánvalóvá is vált – kezdte sajtótájékoztatóját T. Mészáros András.

Simó Károly frakcióvezető aztán kifejtette, hogy a Szövetség Érdért frakció választási ígéretei között szerepelt a nyilvánosság biztosítása, ezzel szemben a novemberi közmeghallgatást nem közvetítette a városi televízió.

– Akik ott voltak (a tavaly novemberi közmeghallgatáson – a szerk.), és elmondták a problémájukat, nem kaptak sem ott választ, sem később, mert senki nem figyelt rájuk – jelentette ki.

Simó Károly nehezményezte azt is, hogy a jelenlegi városvezetés azt ígérte, minden fontos kérdésben közmeghallgatást tart majd.

(Mint azt megírtuk, a tegnapi közgyűlésen abban állapodtak meg, hogy az eddig szokásos, és előírt évi egy közmeghallgatás helyett évi kettőt fognak tartani, májusban és novemberben, a többi esetben pedig lakossági fórumokon szólítják majd meg az érdieket.)

A frakcióvezető még beszélt a közérdekű adatigénylésekről és az Érd TV működéséről:

– Megnéztem, az atlatszo.hu-n, több olyan adatigénylés van, amit hosszú ideje nem teljesítettek. Nem válaszoltak arra, hogy mennyi pénz volt a város bankszámláján, amikor az átadás-átvétel történt. Nem válaszoltak arra sem, hogy milyen tanácsadói szerződéseket kötöttek a választás után.

A tájékoztatón kiosztott sajtóanyagban úgy fogalmazott a Fidesz-KDNP-Összefogás frakció, hogy a közgyűlés videóját „a Youtube-ról is el akarják tüntetni, hogy ne maradjon nyoma.”

A közgyűlés itt tekinthető meg: Youtube

A közgyűlésen Csőzik László tájékoztatta a lakosságot a Modern Városok Program alakulásáról. T. Mészáros András sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy Csőzik László polgármester eddig még írásban nem, csak szóban nyújtott tájékoztatást – ugyanakkor a polgármester a közgyűlésen ígéretet tett rá, hogy később írásban is megkapja az összefoglalást minden képviselő.

Az érdi Fidesz elnöke szerint egyébként nem halad a Modern Városok Program, sőt, szerintük a Szövetség Érdért le akarja állítani azt teljesen. 

– Mi meg tudtuk volna csinálni a rendelkezésre álló pénzből a Modern Városok Programot. Igaz, hogy mi nem pumpáltuk tele olyan beruházásokkal, amelyek tulajdonképpen a vállalkozók dolga. A mi stratégiánk az volt, hogy csak az infrastruktúrát építjük meg ezeken a helyeken, és akik majd ott piacot akarnak létrehozni, azok építsék meg maguknak – fejtette ki T. Mészáros András, aki hozzátette: – Épp a tegnapi közgyűlésen elfogadtuk a tavalyi évi költségvetés utolsó módosítását, ennek a fő összege 73 milliárd forint volt. Nem lehet tehát arról beszélni, hogy hiányoznak pénzek a költségvetésből.

Simó Károly a sajtótájékoztatón emellett még annak a félelmének is hangot adott, hogy a jelenlegi városvezetés le akarja állítani a Késő Géza Programot és vele együtt az út- és járdaépítést.

Az érdi Fidesz elnöke a sajtótájékoztatón kifejtette a hat főből álló, szakmai bíráló bizottság által javasolt és a január 30-ai közgyűlésen kinevezett Kövesdi Péterről, az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. új ügyvezetőjéről is a véleményét:

– Egy olyan embert választottak meg, aki a bemutatkozáskor őszintén elmondta, hogy balliberális gondolkodású, és politikai munkának tartja a főszerkesztői-ügyvezetői feladatokat.

A megválasztott, új ügyvezető-főszerkesztő közgyűlésen elhangzott beszédének ide vonatkozó részletét itt tudják meghallgatni: https://www.youtube.com/embed/JOHHb7g_oAw?t=9780

– Az első 100 nap tanulsága az, hogy nem ezt ígérték, nem értenek hozzá, váratlanul érte őket a győzelem, nincsenek felkészülve arra, hogy egy hetvenezres lakosú, 64 km2-nyi nagyságú várost vezessenek – foglalta össze mondanivalóját T. Mészáros András

További cikkeink

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email