22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: Lavko döntött Bízikék ellen, sima magyar siker

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: Lavko döntött Bízikék ellen, sima magyar siker

Jelena Lavko időn túli hétméteresével győzött a Bízik Rékával felálló Szlovákia ellen a szerb nemzeti csapat az Európa-bajnoki selejtező négyes csoportjának második körében. A két érdivel felálló magyar válogatott könnyedén győzött Olaszországban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A litvánok elleni érdi győzelem alkalmával betegen játszó Tóth Gabriella helyett Lakatos Rita, a két kapus, Janurik Kinga és Bíró Blanka helyett pedig Triffa Ágnes és Kiss Éva került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eb-selejtező kettes csoportjában, Lignanóban lépett pályára Olaszország ellen.

A mieink remek védekezésükre alapozva már az első félidőben eldöntötték a mérkőzés végkimenetelét, miután ugyan a tizenegyedik percben még csak 6–3-ra vezettek, de a szünetre már tetemes, 16–4-es előnyt dolgoztak ki.

A fordulás után sem álltak le Kim Rasmussen szövetségi kapitány lányai, akik Triffa Ágnes kapusteljesítményére alapozva végül könnyed, 30–10-es sikert arattak. A mérkőzésen az ÉRD beállója, Szabó Laura három hétméterest is értékesített, míg Kiss Nikolett egy gólt szerzett.

A négyes csoportban szereplő, Bízik Rékával felálló Szlovákia az oroszok elleni idegenbeli 34–15-ös vereséget követően a Jelena Lavkót is soraiban tudó Szerbiát fogadta. A szoros csatát hozó mérkőzésen a szünetben még 11–10-es előnyben voltak a Bízik Réka által vezetett szlovákok, de a második játékrészben ledolgozták hátrányukat a szerbek, végül Jelena Lavko időn túli hétméteresével győztek 27–26-ra. A mérkőzés legeredményesebb játékosa Bízik Réka volt tizenegy találattal, Lavko viszont a legfontosabb, két pontot érő gólja mellett még négyszer volt eredményes.

Az ötös csoportban a Marketá Jerábkovával felálló cseh válogatott Észak-Macedóniába látogatott, ahol izgalmas első félidő után (14–14) a másodikban a csehek felőrölték a házigazdát és végül nyolcgólos, 37–29-re nyertek. Jerábková hét gólt jegyzett.

Női kézilabda, Európa-bajnoki selejtező
2. csoport, 2. forduló

Olaszország–Magyarország 10–30 (4–16)
Szabó Laura 3, Kiss Nikolett 1 gólt szerzett

4. csoport, 2. forduló
Szlovákia–Szerbia 26–27 (11–10)
Bízik Réka 11, Jelena Lavko 5 gólt szerzett

4. csoport, 2. forduló
Észak-Macedónia–Csehország 29–37 (14–14)
Marketá Jerábková 7 gólt szerzett

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email