– Hogy és mikor lett Önből nevelőszülő?

– Harminchat éve. Több gyereket szerettem volna, de miután a második gyermekem betegen született, nem mertem vállalni harmadikat. Megkértem a családomat, segítsenek abban, hogy ez a vágyam akár nevelőszülőként teljesülhessen.

– Ahol beteg gyermek van, nem az a jellemző, hogy még több gyerek gondját magukra veszik…

– A második gyermekem tizennégy éves koráig élt, olyan tudattal, mint egy kisbaba. Nekem minden gyerek, aki csak a kezét fel tudta emelni, már egy csoda volt. Nagyon vágytam arra, hogy még több kicsiről gondoskodhassak.

– 1983-ban mennyire volt ritka madár a nevelőszülő?

– Akkoriban alakult ki a nevelőszülői rendszer, csupán gyermekcipőben járt, nem voltak felkészítő tanfolyamok sem. Bejelentkeztünk a GYIVI-nél (Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet, a TEGYESZ elődje – a szerk.), és megkaptuk az első kislányunkat. Ő akkor nyolc éves volt, két éves korában került egy nevelőszülőhöz, aki meghalt, így új helyet kerestek számára. Nagyon megtetszett számunkra ez a hivatás. Kaptunk még egy kislányt, aztán jött az első kihívás: a páromnak felajánlották, legyen hivatásos nevelőszülő. Magyarország első átmeneti befogadó családjaként kezdtünk el működni, öt átmeneti férőhellyel. Ez azt jelentette, hogy a gyerekek csak rövid időt töltöttek nálunk; vagy visszatértek a szüleikhez, vagy nevelőszülőkhöz kerültek.

– Hogy tudták az egyre növekvő családnak biztosítani a helyet?

– A szülői házat – ahol hatvannyolc éve élek – bővítettük, alakítottuk igény szerint.

– Ön is hivatásos nevelőszülő volt?

– Nem, én végig dolgoztam a nevelőszülőség mellett. Eredeti szakmám autóvillamossági szerelő – nem mintha ilyen ambícióim lettek volna, csak épp ide vettek fel. A Ratkó-gyerekeknek nem volt módjuk válogatni, túl sokan voltunk. Érettségi után az 1. sz. Volán-vállalatnál voltam raktárvezető, dolgoztam a Hungarocamionnál is. A férjem – aki egyébként szerszámkészítő volt – maradt otthon a gyerekekkel.

– Miért nem fordítva történt?

– Szerettem volna, ha az én édes párom átérzi a nevelőszülőséggel járó felelősséget. Így, hogy ő maradt otthon, és nem csupán kívülállóként, a napi nyolc órai munka után tért haza, teljesen más volt a hozzáállása. Én sugalltam tehát ezt a megoldást, ő pedig elfogadta, a kedvemért: megtanult főzni, mosni, takarítani, és nevelte a gyerekeket. A párom egy csoda, valóban.

– Hány éves gyerekek kerültek önökhöz?

– Általában a kamaszok. A kicsik könnyebben kerültek nevelőszülőkhöz, a nagyoktól rendszerint mindenki tartott. Mi nem; mikor betelt az öt férőhely, a férjem nevén, én is kértem a nevemre gyerekeket, így lettek aztán tízen. Aztán a legjobb barátnőm nevére érkezett még hozzánk öt kamasz… Mikor már tizenöten lettünk, megszűnt az otthonunk átmeneti jellege, ezzel a tizenöt gyerekkel éltünk tovább. Ők velünk maradtak nagykorúságukig.

– Hogy lehet tíz-tizenöt gyerekről gondoskodnia egy házaspárnak?

– Nagyon jól. A tizenkét-tizenhárom éves kamaszok ahogy nőttek, úgy ügyesedtek, egyre többet segítettek a férjemnek. Született aztán még egy harmadik gyermekem is, egy kislány, ő is, a nagyfiam is velünk élt.

– Mennyire tekinti sajátjának az Ön és a párja által felnevelt gyerekeket?

– Ez a munkám igazi gyümölcse: tizenöt gyerekkel biztos tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg a kapcsolatot, további húsz gyermek életére pedig a mai napig rálátásom van. Mindannyian sikeresen elindultak az életben, büszke vagyok rájuk.

– Hogy tudja egy nevelőszülő begyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a gyermek a saját családja körében szerzett?

– Elsősorban a biztonságot kell megteremteni, hogy a gyerek érezze: nekünk ő fontos, elhiggye, hogy ő valaki a családban, és bátran fordulhat hozzánk. Természetesen kialakul a kötődés és a szeretet, ami nélkül nem működhet a család. A mostani nevelőszülőség egyébként már nem pontosan arról szól, mint amiről annak idején, mikor én elkezdtem ezt a hivatást. A mostani nevelőszülők egy gyereket nem annak nagykorúságáig viszik haza, hanem arra az időre, amíg a gyereknek szüksége van rá. A gyermekvédelem igyekszik hosszú távon megoldani a kicsik sorsát: örökbeadással, vagy a családhoz való hazaadással. Mikor én kezdtem, a nevelőszülőség majdnem olyan volt, mintha örökbefogadtam volna őket: a férjem és én adtam szakmát, érettségit, főiskolát a kezükbe, én adtam férjhez őket – akár a vérszerinti szülők. A mai nevelőszülők már nem erre szerződnek: számukra a gyermek kölcsönkapott ajándék.

– Jó ez a mostani rendszer?

– A gyereknek jobb, ugyanis a hangsúly az örökbefogadásra került, ami mindenképp nagyobb biztonságot ad a gyereknek. Nincs kitéve annak, hogy a nevelőszülő elválik, megbetegszik, lakást vált, olyan körülmények közé kerül, hogy már nem tudja vállalni a gyermeket.

– Jelen feltételek mellett is újrakezdené?

– Hát persze! Annál is inkább, mert én az új rendszerű gyermekvédelemben is nevelőszülő voltam – csak éppen így elmondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy én a korábbi időszakba is bele tudtam kóstolni, tapasztalatot tudtam szerezni.

– Jelenleg hány gyermeket nevel?

– Most egy fiatal anyuka és a kisbabája él nálunk – ez egy igazi csoda számomra, ajándékként élem meg, hiszen az elmúlt években csupa utógondozott – azaz tizennyolc éven feletti – gyerek lakott velünk.

– Ennek mi volt az oka?

– Azt, hogy hány éves gyermeket fogadhat, a nevelőszülő életkora határozza meg. Egy ötven éves még egy újszülöttet is hazavihet, hatvanöt éves korban azonban tizenhat évnél fiatalabb gyereket nem vehet magához. Így mi a férjemmel életkorunkból adódóan nagykamasz, illetve utógondozott fiatalokat vállalhatunk. A tizenhét éves nagylány – nevezzük Évának – a Fészek hálózatába tartozó nevelőszülőknél élt korábban, ők azonban Éva születendő babájának már nem tudtak férőhelyet felajánlani. Így került hozzánk Éva még várandósan. Az utolsó heteket már együtt csináltuk végig. Mikor eljött a szülés ideje, kézen fogva mentünk be a kórházba. Tizenkét órát vajúdtunk azzal a kis csöppséggel, és én vághattam el a köldökzsinórt. Front volt, rengetegen szültek, és a kórházban nem volt elegendő kiskocsi, amiben a babát ki lehetett volna tolni a szülőszobáról, rengeteget várakoztunk – és közben én másfél órán keresztül a karomban tarthattam Gergőt. Azóta hárman neveljük a kicsit, hiszen azt anyuka – aki egy bűbájos, fiatal és okos teremtés, aki nagyon jól tanul – még gimnáziumba jár. Amíg az órákon ül, a férjem és én vagyunk a babával.

– Így, hogy az anyuka is önökkel él, már nevelhetnek kisbabát is?

– Igen, persze, elég szörnyű lenne, ha az életkorunk miatt elválasztanák az anyát a gyermekétől… Így hát most nevelőszülei vagyunk a babának és a mamának is. Gergő elmúlt már hét hónapos. Éva igazán jó anyuka: amint hazaérkezik az iskolából, átveszi tőlünk a picit.

– És mi lesz később, ha Éva leérettségizik?

– Bízom benne, hogy elmegy főiskolára, és ha azzal is végez, biztos találnak maguknak egy fiatalembert, aki akár örökbe is fogadja a pici Gergőt, akit a biológiai apja nem vállalt. Nem is baj – a hosszas huzavona nem hiányzott volna Éváéknak. Most felszabadult, boldog életet élhetnek.

– Nagyszülőnek érzik magukat?

– Teljes mértékben! A fiamtól egyébként van egy tizenkét éves lányunokám, gyönyörűen hegedül és nagyon okos kislány, a kislányomnál – aki ajándékként született a beteg gyermekem után – két kisfiú van, négy és hatévesek.

– Jut idő az unokákra?

– Hát persze! Ha szólnak, futunk, szaladunk.

– Most hány nevelt gyermek lakik önöknél, Éván és Gergőn kívül?

– Hivatalosan egy sem, de azért laknak nálunk páran, a legfelső szinten. Ők olyan fiatalok, akik már felnőttek, nagykorúak, de még nem tudtak szárnyra kapni, kirepülni.

– Ön nemcsak nevelőszülő, hanem a Fészek Egyesület elnöke is, évek óta. Honnan ered a kapcsolat?

– A baráti, ismeretségi körömön keresztül ismerkedtem meg az egyesülettel. Azonnal megszerettem és támogatni kezdtem őket. Közben akkor már a fővárosi Tegyesz-nél dolgoztam (Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, a Gyivi utóda – a szerk.), családgondozó voltam. Ötvenkét évesen ültem be a főiskolai padba. A gyermekjólétiből mentem nyugdíjba. Nagyon szerettem az alapellátásban dolgozni – nincs is annál csodálatosabb, mikor az ember eléri, hogy egy gyereket ne szakítsanak el a családjától, és a szülei mellett nőhessen fel. A Fészek érdi átmeneti otthona pont ezért nagyon jó kezdeményezés: a gyerekek ideiglenesen, míg a szülők problémája meg nem oldódik, kerülnek hozzánk, a felügyeleti jog viszont a szülőké marad, és hozzájuk térhetnek vissza a gyerekek.

– Mikor kell kiemelni egy gyereket a családjából?

– Nehéz kérdés, gyakran billeg a mérleg nyelve. Azt tapasztalom – főleg napjainkban –, hogy nagyon elhúzódik ez a folyamat, a gyerekek tönkremennek belé. Borzasztó nagy munka, időráfordítás és pénz, mire lelkileg mi, nevelőszülők helyrehozzuk őket.

– Mennyi időt vehet igénybe az eljárás, míg a gyermeket a probléma jelzésétől nevelőszülőknél helyezik el?

– Az a probléma súlyosságától függ. Tegyük fel, van egy gyermek, akit az apja rendszeresen megerőszakol, vagy akit éheztetnek otthon. A környezetükben élők érzik, sejtik, hogy baj van, mégis, hetek, hónapok telnek el, mert nem jelez senki. Aztán, ha kipattan az ügy, mert a gyermek életveszélybe kerül, abban a pillanatban elhozzák a családból. Sajnos, az a tapasztalahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy a szakemberek addig nem avatkoznak közbe, amíg nincs komoly probléma – bár az iskola, óvoda jelez, hogy valami nincs rendben… Pedig ha már ekkor közbeavatkoznának, a problémát könnyebben meg lehetne oldani. Persze, ez ingoványos talaj, senki nem szeretne mélyebben belemászni.

– Tapasztalta-e, hogy a rossz anyagi helyzet miatt kerültek el gyermekek a családjuktól?

– Nem. Sokat ronthat az anyagi nehézség, hiszen az otthontalanság, reménytelenség meghatározhatja a szülők életmódját, de rengeteg szegény családot lát az ember, ahol nagyon szépen nevelik a gyerekeket – főleg, ha van egy támogató közösség, amely segíti őket. A pénztelenség nem lehet oka annak, hogy egy gyermeket kiemeljenek. Leggyakoribb ok az elhanyagolás, és ennek következményei: testi és pszichés betegségek. Ilyenkor rendszerint a bölcsőde, óvoda, iskola jelez.

– Visszatérve a Fészek egyesülethez, mióta dolgozik a szervezetnél?

– Már vagy húsz éve.

– Elnökként milyen feladatokat kell megoldania?

– A felelős szakmai döntéseket Báló Ottília igazgató, szakmai vezető hozza meg, de ahhoz, hogy a rendszer, a szervezet, mint egyesület működni tudjon, kell egy vezetőség, amelynek több tagja is van, ennek vagyon én elnökként a feje. De mindig azt szoktam mondani: úgy megbízom Ottília és a vezetőség ítéletében, hogy vakon aláírok bármit. Nagyon jó csapatunk van.

– Ha össze kellene foglalni az elmúlt huszonöt évet, mit emelne ki pozitívumként?

– Azt, hogy a Fészek ez idő alatt nagyon megerősödött: stabil munkatársi gárda és anyagi háttér, megfontolt, jó vezetéssel működő szervezet lettünk. Százhatvan nevelőszülővel, érdi átmeneti gyermekotthonnal és egy tizennyolc éven felüli nevelt fiatalokat szárnyra bocsátó házunk van – szintén Érden.

– Kinek ajánlja, hogy nevelőszülő legyen?

– Mindenkinek, aki betöltötte a huszonegyedik évét, büntetlen előéletű, és megfelelő – hat négyzetméternyi, külön, független lakóteret – biztosít a gyermek számára. Nincsenek őrült nagy követelmények. Először a jelentkezők csak egy gyermeket szeretnének vállalni – de ahogy elvégzik a tanfolyamot, kezdik látni: nem lesz elég az az egy gyerek… Ahogy nekünk sem volt a férjemmel.

– Egy ilyen életút után van-e valamilyen vágya?

– Mindent elértem, amit szerettem volna. Talán annyit kívánok, hogy legyen még egészségem, erőm ezt a pici Gergőt és az édesanyját segíteni.