Bravúros győzelem a Tempo otthonában

Bravúros győzelem a Tempo otthonában

Az Érd fontos bajnoki pontokat szerzett a női kézilabda NB I/B legutóbbi játéknapján.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érd jelenleg a 13. helyen áll a tabellán, így a bennmaradásért harcol az NB I/B-ben, ezért minden megszerzett bajnoki pontnak jelentősége van a végelszámolásban. A Tempo KSE ellen legutóbb decemberben, hazai közönség előtt játszottak az érdi lányok, akkor hatalmas küzdelem után négygólos vereséget szenvedtek Oláh Márk tanítványai.

A bajnokság hatodik helyén álló házigazdának ezúttal már egy megerősített kerettel felálló ellenféllel kellett szembenéznie, hiszen a decemberi találkozó óta több új játékos is érkezett a vendégekhez. Az elmúlt hónapokban több, a tabellán elfoglalt helyezés alapján erősebb csapatot is meglepett már a vérfrissítésen átesett Érd, így volt miért aggódniuk a házigazdáknak.

Nehezen kezdték a mérkőzést a csapatok, a meccs első góljára két percet kellett várni, Paróczy Sára szerezte meg a vezetést az Érdnek.

A hazaiak elég nehezen találtak magukra, percekkel később az érdiek örömére már négygólos különbséget mutatott az eredményjelző(2-6), a játékrész derekára azonban a Tempo rendezte sorait,  egy gólra feljött a házigazda(8-9).

Helm Boglárkáék szinte a félidő végéig tudták tartani előnyüket, mindössze az utolsó másfél percben jött ki jobban a lépés a Temponak, ugyanis sikerült egyenlíteniük(17-17), valamint nem sokkal a lefújás előtt megfordították az állást, így 18-17-nél vonultak pihenőre a felek.

A második félidőt is döcögősen kezdték a csapatok, az Érd a 33. percben törte meg a gólcsendet és egyenlített (18-18), utána pedig hamar átvette a vezetést, a vendégek elkezdték kiépíteni megnyugtató előnyüket.

Oláh Márk lányai a 48. percben már öt góllal vezettek(22-27), amely biztató volt a meccs kimenetelét tekintve. A Tempo KSE nem találta a fogást a vendégeken, három gólnál közelebb nem tudtak kerülni ellenfelükhöz, az Érd magabiztosan kézilabdázott.

A végeredményt a hazaiak játékosa, Kerekes Luca állította be, de mindez csak szépítésre volt elég, így az Érd 33-30-ra megnyerte a találkozót.

NB I/B, 25. forduló
TEMPO KSE – ÉRD 30-33 (18-17)
Gólszerzők: Helm, Gengeliczky 6-6, Kóka, Mikó 5-5, Schiszler 4, Paróczy 3, Fogarasi 2, Háfra, Szunyok 1-1

Az Érd ezzel az értékes győzelemmel továbbra is harcban van a bennmaradásért, de egyelőre a kiesést jelentő 13. helyről nem sikerült elmozdulnia, hiszen a 12. helyen állomásozó Borsod Sport KKFT is  fontos győzelmet aratott a Szigetszentmiklós ellen.

Gengeliczky Liliék legközelebb az Érd Arénában, hazai közönség előtt lépnek pályára. Május 1-jén, pénteken 14 órától a 14. helyen álló ENUSE együttesét fogadják a bajnokság 26. fordulójában.

fotó: Balogh István

További cikkeink

További cikkeink

A beérkezett pályamunkákból válogatott kiállítás nyílik 2026. április 25-én 15 órakor a Parkvárosi Közösségi Ház Galériájában.

A Szociális Gondozó Központ Érd Éjjeli Menedékhely Szervezeti Egysége pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.)

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email