Egy véletlennek köszönhetően, ugyanis semmiféle tünetem nem volt. Miután természetes úton nem estem teherbe, mesterséges megtermékenyítés útján próbálkoztunk. Az évek során 5 inszemináción és 6 lombikon vettünk részt. 2018. áprilisában felkerestünk egy természetgyógyászatban is jártas nőgyógyászt és ő volt az első, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy a rengeteg hormon miatt minden egyes beavatkozás növeli a mellrák kialakulásának a kockázatát. Azt javasolta, menjek el emlőultrahangra. Halogattam a dolgot, mondván, nyilván érezném, ha lenne valami baj, végül szeptemberben kerítettem rá sort. Elküldtek mammográfiára, mintát is vettek egy tűvel, amiből kiderült, hogy rosszindulatú daganat van a bal mellemben.
Nem lehetett könnyű szembesülni a hírrel. Mi volt az első gondolatod?
Az, hogy meg fogok halni. Két napig csak sírtam, nem is aludtam. Csak arra tudtam gondolni, hogy 36 évesen meghalok. De úgy felgyorsultak az események, hogy utána már nem volt időm ezen agyalni. Szeptember 11-én voltam ultrahang vizsgálaton, szeptember 13-án derült ki, hogy mellrák, és 18-án már az Országos Onkológiai Intézetben voltam. Ott már kicsit megnyugodtam, mert azt éreztem, jó helyen vagyok. Mire észbe kaptam, már egy csomó vizsgálaton túl voltam, és megvolt a műtét időpontja is. Egy hetet vártam az utolsó eredményre, ami szerencsére negatív lett, így kemoterápiát nem kellett kapnom. A sebész azt mondta, hogy mivel kis mellű vagyok, szóba jöhet az is, hogy csak a daganatot távolítják el, de ebben az esetben olyan szinten csonkolják a mellet, hogy azt nem lehet olyan hatékonyan helyreállítani. A másik lehetőség a teljes emlőeltávolítás, emellett döntöttünk.
Ezt nőként nehéz volt feldolgozni?
Nem igazán. Annak nagyon örültem, hogy nem kellett kemoterápia, attól viszont rettegtem, hogy esetleg bent maradnak rákos sejtek, így szinte örültem neki, hogy eltávolítják az egészet. De azt is tudni kell, hogy ma már nem úgy működik, hogy akinek mellrákja lesz, annak mell nélkül kell leélnie az életét, hiszen mellhelyreállító műtétet végeznek a társadalombiztosítás terhére. Ráadásul gyönyörűen dolgoznak, kifejezetten onkoplasztikai sebészek végzik ezeket a helyreállító műtéteket. 2018. november 5-én volt az első, 2019. november 18-án pedig a második műtét, amikor megelőző célzattal, a másik mellemet is eltávolították és egyúttal mind a kettőt helyre is állították.
Miért volt szükség arra, hogy a másik mellet is eltávolítsák?
Az apai nagymamám 56 évesen mellrákban halt meg, így genetikai vizsgálatra is elküldtek, és már az első műtéten túl voltam, amikor kiderült, hogy genetikai háttere van a betegségemnek. Azt mondták, hogy ami a nőnél az emlő, az a férfinél a prosztata, és édesapám prosztata rákban hunyt el. Így jó okuk volt emellett dönteni.
A műtéteken már túl vagy, a betegséged akár a múlté is lehetne, de a gyógyszeres kezelés még tart.
Igen, endokrinterápia a hivatalos neve, hormonokat kapok, ami tulajdonképpen mesterséges menopauzát idéz elő. Havonta injekciót kapok és minden nap gyógyszert kell szednem, öt éven át, amiből már csak kettő van hátra. Egyébként, amikor az onkológus közölte, hogy ez öt évig tart majd, megint nagyon elkeseredtem. Számolgattam, hogy akkor már 41 éves leszek, így tulajdonképpen a saját gyerekről is le kellett mondanunk, hiszen azt sem lehet tudni biztosan, hogy a hormonterápia után visszaáll-e egyáltalán még a ciklusom. Az örökbefogadás mellett döntöttünk, sikeresen teljesítettük a tanfolyamot és megkaptuk a hivatalos tájékoztatást arról, hogy alkalmasak vagyunk. Most reménykedünk, hogy ily módon szülőkké válhatunk.
Az elmúlt három évben volt, hogy hullámvölgybe kerültél?
Az első műtétkor megismerkedtem egy sorstársammal, akivel nagyon összebarátkoztunk. Tartottuk a kapcsolatot, találkoztunk is néhányszor. Menet közben derült ki, hogy agydaganat is kialakult nála és azzal is műtötték. Amikor túl voltam a második műtéten, írtam neki, de nem válaszolt, végül a lánya írt vissza, hogy az édesanyját legyőzte a kór. Ez nagyon megrázó volt számomra.
Egyébként te évente jártál méhnyakrák szűrésre, ahol az emlőt is vizsgálják, igaz?
Igen, de sem mammográfián, sem ultrahangos vizsgálaton nem voltam soha. Pedig ezt nagyon ajánlom mindenkinek, nagyon fontos vizsgálatok, ki tudja, nálam mikor derült volna ki, ha nem megyek el arra a bizonyos ultrahangra. És ne gondolja senki, hogy a mellrák csak bizonyos kor felett jelent veszélyt, nagyon sok fiatal rákos beteggel találkoztam. Amikor halljuk, hogy valakinél daganatot találnak, olyan távolinak tűnik, azt gondoljuk, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy ez nem velünk történik, miközben bárki, bármikor szembesülhet egy ilyen diagnózissal.
Van egy nagyon támogató családod, szerető férjed. Mennyiben tudtak ők segíteni neked a rossz pillanataidban?
Nagyon szerencsésnek mondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg magam a családom miatt. Rengeteget segítettek, rossz napjaimon is mellettem álltak. Közel lakunk egymáshoz és mindig jött valaki, szinte sosem voltam egyedül. A férjem fürdetett a műtét után, hiszen a karomat sem tudtam megemelni, és még egy cső is kilógott belőlem négy hétig. De hozzá kell tennem, hogy a munkatársaimtól is rengeteg támogatást kaptam, lehetővé tették, hogy otthonról is dolgozhassak és nagyon rendesek voltak. De azt hiszem, az is sokat segített, hogy csak az orvosomra hallgattam, nem olvasgattam a témában az interneten, pláne nem negatív történeteket. Tudatosan távol tartottam magam ezektől, mert nem akartam stresszelni magam.
Pszichológus segítségét is kérted?
Nagyon nehéz időszak volt ez nekem. 2018. januárjában meghalt a nagyapám, még azon a nyáron derült ki édesapámnál a prosztatarák, majd pár hónap múlva nálam diagnosztizálták a mellrákot, és 2019 januárjában apukámat el is veszítettük a betegség miatt. Ezt előzte meg a sok sikertelen inszemináció és lombik, és ez így együtt már olyan sok volt. Úgy éreztem, mindezt segítség nélkül, egyedül nem tudom feldolgozni, hiába állt mögöttem a család. Volt, hogy bőgtem, volt, hogy nevettem, de kimondottan jót tett és rengeteget segített. Azt gondolom, nem szégyen segítséget kérni.
Változott benned bármi is, amióta átestél a betegségen?
A férjemmel azóta egész máshogy látjuk a világot és a legkisebb dolgoknak is tudunk örülni. Van egy kutyánk és egy balatoni kis nyaralónk, amit egyébként a diagnózis előtt egy héttel vettünk. Az adott erőt, hogy ott a nyaraló, amit majd felújítunk, tervezgettük, hogy milyen jó lesz oda elvonulni, ha meggyógyulok. És így is lett, számunkra azóta is az a nyugalom szigete.
