22_03_29_erdmost_nincskep

Vasárnap kezdődik az idősek oltási akciója

22_03_29_erdmost_nincskep

Vasárnap kezdődik az idősek oltási akciója

Vasárnaptól háziorvosok, önkéntes orvosok és egyetemi hallgatók  keresik fel a koronavírus ellen még be nem oltott időseket. A 60 év felettiek 83 százaléka kapta meg eddig az oltást, még 470 ezren vannak azok, akik eddig nem kérték. Az oltást az érintett otthonában vagy a rendelőben is beadhatják.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

György István, az országos oltási munkacsoport vezetője elmondta: az akcióban részt vevő egyetemi hallgatókat a kormányhivatalok jelölik ki azon praxisok mellé, ahol az átoltottság elmarad a többi praxistól.
Azok az egyetemisták, akik már legalább tíz félévet teljesítettek képzésükből, az oltást is beadhatják, az akcióban való részvételük pedig beleszámít a gyakorlati képzésükbe – ismertette.

A 12-18 éves korosztály oltási akciója augusztus végén kezdődik – fűzte hozzá.

A hét második felétől a harmadik oltásra is foglalhatnak időpontot online, a www.eeszt.gov.hu honlapon azok, akik már legalább négy hónapja megkapták a második oltást. A harmadik dózisra a háziorvosnál, illetve az időpontfoglalón keresztül a kórházi oltópontokra is be lehet jelentkezni, ahol az orvos dönt arról, milyen vakcinát kapjon a jelentkező. Egy egészségügyi szakmai grémium dolgozta ki, hogy melyik vakcinával lehet a harmadik oltást elvégezni. 

Mit gondolnak a harmadik oltásról az érdiek? Cikkünket itt olvashatja.
  

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email