Máris lebukott egy illegális hulladékszállító Érden

Máris lebukott egy illegális hulladékszállító Érden

Egy kék platós Mercedesből hajigálták le az erdő szélén a más pénzén elszállított hulladékot a Tetőfedő utcában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Pár hete írtunk arról, hogy Érd is hadat üzent az illegális hulladékneppereknek. Az önkormányzat akkor arra kérte a helyi Facebook-csoportok adminisztrátorait, hogy csak olyan hulladékszállítási hirdetéseket engedjenek megjelenni, amelyeknél a szolgáltató igazolni tudja a szükséges jogosultságokat. A figyelmeztetés indokoltságát máris újabb érdi eset igazolja.

Csőzik László polgármester Facebook-bejegyzése szerint tegnap, nem sokkal napnyugta előtt egy kék platós Mercedes teherautó hajtott be a Tetőfedő utcába. A járműből három férfi szállt ki, majd az erdő szélén lerakodta a hulladékot: régi ajtót, rossz állapotú fürdőszobaszekrényt, papírt, nejlonfóliát és építési törmeléket. Ezután elhajtottak.

Az esetet azonban valaki észrevette és jelentette az önkormányzatnak. A városrendészek átnézték a környék térfigyelő kameráinak felvételeit, amelyek alapján sikerült azonosítaniuk a teherautót. A lerakott hulladékot is átvizsgálták, és olyan bizonyítékot találtak benne, amely elvezette őket az eredeti tulajdonoshoz.

A képet a városrendészet készítette

Az eset tankönyvi példa. Mint kiderült, az érdi megrendelő jóhiszeműen járt el: lakásfelújításból származó hulladékának elszállításával bízott meg egy céget, és fizetett is a szolgáltatásért. Arról azonban nem tudott, hogy a vállalkozás emberei a hulladékot nem hivatalos átvevőhelyre viszik, hanem az erdő szélén hajigálják le.

A városrendészek ezt követően a cégnek is utánanéztek. Kiderült, hogy a vállalkozás felszámolás alatt áll, és több végrehajtási eljárás is folyik ellene. Ügyvezetője egy romos épület címére van bejelentve, ami arra utalhat, hogy strómanként szerepelhet a vállalkozásban. A céget az önkormányzat természetesen feljelenti.

A történet végül úgy zárult, hogy a hulladék eredeti tulajdonosa vállalta: elszállítja a Tetőfedő utcában lerakott szemetet.

Az eset ugyanakkor fontos figyelmeztetés mindazoknak, akik lomtalanítással vagy építési törmelék elszállításával bíznának meg egy interneten hirdető vállalkozást. Érdemes még a megrendelés előtt ellenőrizni, hogy a szolgáltató rendelkezik-e a szükséges engedélyekkel, és kérni kell az átvételt, illetve az elszállítást igazoló bizonylatot is.

A most lerakott hulladék jelentős részét ingyenesen át lehetett volna adni a Sas utcai hulladékudvarban, a többi átvételének költsége pedig a polgármester tájékoztatása szerint legfeljebb kétezer forint lett volna. Emellett az ÉTH-tól lomtalanítás is igényelhető.
Az önkormányzat ismét arra kéri a nagyobb érdi Facebook-csoportok adminisztrátorait, hogy ne engedjék megjelenni az ellenőrizetlen hulladékszállítási hirdetéseket. A város lakóitól pedig azt kérik, hogy aki illegális hulladéklerakást lát, azonnal jelezze, mert a gyors bejelentés jelentősen növeli az elkövetők azonosításának esélyét.
A városrendészet több tucat hasonló ügyet tárt már fel, bírságokat szabott ki, illetve feljelentéseket tett a rendőrségen. A városszerte működő térfigyelő és vadkamerák segítségével az illegális hulladéklerakók egyre kevésbé bízhatnak abban, hogy észrevétlenek maradnak.
A Tetőfedő utcai eset legfontosabb tanulsága, hogy az illegális szemétlerakás csak a lakosság, a hatóságok és az önkormányzat együttműködésével szorítható vissza eredményesen.

Címlapi kép: városrendészet

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email