Az Érd győzelemre éhesen érkezett az Érd Arénába, miután az előző fordulóban az ENUSE elleni mérkőzésen hajszálon múlt a pontszerzés, így arra számítani lehetett, hogy vasárnap a Borsod Sport Klubnak nem lesz könnyű dolga Érden.
A két csapat már korábban is nagy csatákat vívott egymással, legutóbb az előző szezon utolsó fordulójában találkoztak a felek, akkor a bennmaradásért folytatott küzdelemben végül az Érd győzött. Az elmúlt hónapok eseményei viszont úgy hozták, hogy az eredmények ellenére a borsodiak idén is maradhattak az NB I/B-ben.

Nem kellett sokat várni az újabb összecsapásra, így a harmadik fordulóban ismét az Érd Aréna adott otthont a mérkőzésnek. A gólgyártást az Érd kezdte, de a válasz sem maradt el a másik oldalon. A meccs első félideje fej fej melletti küzdelmet hozott, a csapatok nem találtak fogást egymáson, így 30 perc játék után egygólos érdi előnnyel mentek pihenőre a felek(14-13).

A második játékrészt az Érd kezdte jobban, a 34. percben már négy gólra elhúzott a házigazda(17-13), de a Borsod Sport nem hagyta magát lerázni, így a félidő derekára egy gólra zárkóztak Ponyi Zoltán lányai(21-20).

Ekkor azonban ritmust váltottak Szunyok Rékáék és egyre távolabb kerültek ellenfelüktől. Az utolsó tíz percet négygólos érdi előnnyel kezdték meg a csapatok(30-26). Tartotta magát a házigazda, sőt még növelni is tudta a különbséget.
Másfél perccel a vége előtt az érdi kapus, Kasper Vivien egész pályát átívelő lövésével a borsodiak üresen álló kapujába helyezte a labdát, ezzel pedig beállította a meccs végeredményét, így 35-29-re nyertek Oláh Márk tanítványai.
„Biztos voltam benne, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés. Az első félidőre rányomta a bélyegét, hogy izgultunk, nem úgy tudtuk befejezni a támadásokat, olyan lendülettel, ahogyan azt megbeszéltük. A védekezésünk jól működött a meccsen, a félidőben megbeszéltük, hogy min kell változtatni, ezt pedig sikerült megvalósítani a folytatásban. Egy fokozattal feljebb tudtunk kapcsolni, a második félidőben lőtt 21 gól pedig azt bizonyítja, hogy a támadásban is sokkal koncentráltabbak voltunk”
– értékelt Oláh Márk vezetőedző a mérkőzés után.

NB I/B, 3. forduló
ÉRD – BORSOD SPORT KLUB 35-29 (14-13)
Gólszerzők: Braun 8, Szunyok, Péter 6-6, Vajer, Gyuris, Pap 3-3, Schiszler, Mikó 2-2, Varga, Kasper 1-1
Az Érd ezzel megszerezte első győzelmét a bajnokságban, így három forduló után két ponttal a tabella 12. helyén áll. Legközelebb két hét múlva lépnek pályára az érdi lányok. Október 4-én, vasárnap 16 órától a TFSE lesz a vendég az Érd Arénában.
