Az Érden Láttam, Hallottam Facebook-csoportban egy helyi lakos hívta fel a figyelmet az érdligeti vasútállomás parkolójának végén kialakult állapotokra. Bejegyzésében azt kérdezte, van-e gazdája a területnek, illetve „nyilvános autóbontóvá” vált-e a helyszín, és intézkedést kért az illetékesektől.
Amúgy nem rég mi is írtunk az esetről Focusban a zöld hulladék címmel.

A Városházától megtudtuk, az önkormányzat ismeri a problémát, és már hónapok óta dolgozik a megoldásán, az eljárást azonban két körülmény is nehezíti.
Az egyik, hogy ez a rész nem önkormányzati közterület, hanem a Magyar Államvasutak tulajdona, az önkormányzat pedig közterületen jóval egyszerűbben léphet fel az elhagyott vagy üzemképtelen járművekkel szemben.
A másik akadály, hogy az érdligeti autók egyike foglalás, illetve végrehajtás alatt áll. Ezeknél hivatalosan meg kell keresni a végrehajtást kérő felet, akinek hozzá kell járulnia az elszállításhoz. Enélkül a jármű eltávolítása jogsértő lenne.

Az ügyintézés emiatt időigényes, de az autókat erről a helyszínről is el fogják szállítani.
Hiszen a roncsautók elleni fellépés nem most kezdődött Érden. A közgyűlés 2023 decemberében fogadta el az új közterület-használati rendeletet, amely 2024. február 1-jén lépett hatályba. A szabályozás egyértelműen megtiltotta a roncs- és üzemképtelen gépjárművek közterületi tárolását, és lehetővé tette, hogy a városrendészet elszállíttassa azokat.
A hivatalnak korábban főként akkor volt erre lehetősége, ha a jármű veszélyeztette a közlekedés biztonságát, vagy nem volt érvényes műszaki vizsgája. Az új rendelet alapján azonban már attól függetlenül eljárhatnak egy roncsautó ügyében, hogy van-e még érvényes műszakija.

Erről korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk.
Az elszállítást írásos felszólítás előzi meg, amelyben a hatóság határidőt szab a tulajdonosnak a jármű önkéntes eltávolítására. Ha ez nem történik meg, a városrendészet intézkedhet. Az üzembentartóval szemben hatósági eljárás is indulhat: magánszemély esetében akár 200 ezer, jogi személy esetében pedig kétmillió forintig terjedő bírság szabható ki.

Az önkormányzat 2024 elején fel is gyorsította a gazdátlan járművek begyűjtését. Az elszállított autókat akkor a Felső utcai telepen helyezték el, ahol már 21 jármű várta, hogy bontóba kerüljön. A tulajdonosok felkutatása sok esetben nehéz, mert gyakran megszűnt cégekhez vagy elérhetetlen személyekhez tartozó autókról van szó. A jobb állapotú járműveket nem feltétlenül semmisítik meg: ezeket árverésen értékesíthetik, a bevételből pedig részben fedezhetik az elszállítás és a tárolás költségeit.

Az elmúlt néhány évben hozzávetőleg 100–150 elhagyott autót gyűjtöttek össze Érd területén. Az eddig elszállított járművekre jelenleg egy nagyobb árverést is szerveznek.