Érden a nordic walking már nem csak a mozgásról szól

Érden a nordic walking már nem csak a mozgásról szól

A "Szomszédoló botok" programsorozat találkozási lehetőséget, közös élményeket és új kapcsolatokat is jelent.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A nordic walkingról sokaknak elsősorban a természetben végzett mozgás, a botok és a hosszabb séták jutnak az eszükbe. Az érdi nordicos közösség mindezeken túl találkozási lehetőséget, közös élményeket és új kapcsolatok lát benne, így ez a szemlélet hívta életre a „Szomszédoló botok” programsorozatot.

A Nordic Walking Érd csapata 16 éve járja a vidéket, rengeteg túrát szerveztek már helyben, részt vettek országos versenyeken, valamint egy-egy nemes cél érdekében is ragadtak már botot és húzták fel a túracipőt Karóczkai Magdi vezetésével, aki különösen büszke a szóban forgó kezdeményezésre.

Szeretnénk megmutatni, hogy a Nordic Walking nem egyszerűen egy sport, hanem közösségi élmény is. A „Szomszédoló botokkal” pedig azt szeretnénk elérni, hogy az érdi emberek közül is egyre többen megismerjék ezt a nagyszerű mozgásformát, és azt az életérzést, amit egy jó közösség adhat”

– hangsúlyozta a program kapcsán a közösség vezetője.

Karóczkai Magdi

A kezdeményezés lényege, hogy a környékbeli nordic walking csapatok időről időre meglátogatják egymást. A vendéglátó közösség megmutatja saját városát, kedvenc útvonalait és természeti értékeit, a résztvevők pedig egy közös túra során nemcsak mozognak, hanem egymással is megismerkednek.

Az első találkozón tavasszal az érdi csapat látta vendégül az ercsieket, a második alkalommal pedig a Nordic Walking Alapok csapata érkezett a fővárosból Érdre.

Ezen a találkozón közel ötven nordicos gyűlt össze és indult útnak, hogy felfedezzék Érd természeti szépségeit, megismerjék a településünk múltját. Ennek megfelelően két csapat indult el a Termál szálló parkolójából, így az egyik csoport Érd történetével és természeti értékeivel ismerkedett meg, míg a másik egy lendületesebb túrán fedezte fel az érdi Magaspartot és fentről eléjük táruló panorámát.

A program azonban nem a megtett kilométerekről szólt, hiszen a túrák egyik legfontosabb hozadéka éppen az, ami a megtett távolságtól függetlenül történik. Az érdi és a vendégként érkező nordicosok a túra végére sokszor már úgy érzik, mintha régóta ismernék egymást.

A Szomszédoló Botok egyik legfontosabb célja, hogy olyan emberi kapcsolatok szülessenek, amelyekben ugyanaz a mozgásforma köt össze mindenkit.

„A cél tehát nem verseny, nem teljesítményhajszolás és nem az, hogy ki tud több kilométert megtenni, hanem hogy menjünk, ismerjünk meg új helyeket, új embereket, közben pedig építsük a saját közösségünket is. Fontos, hogy minél több érdi fedezze fel azt, hogy a botok mögött egy nagyszerű, nyitott közösség várja

– emelték ki a szervezők.

A kezdeményezés hosszabb távú terve szerint évente négy alkalommal találkoznának a környékbeli csapatok: két alkalommal az érdi nordicosok indulnának útnak, két alkalommal pedig Érd látná vendégül a szomszédos települések vagy budapesti közösségek tagjait.

A következő állomás október 10-én Budapesten lesz, amikor a fővárosi Nordic Walking Alapok csapata viszonozza az érdi vendéglátást.

fotó: Nordic Walking Érd / Érdmost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email