Ezeknek a nyári heteknek varázsos hangulatuk van, hiszen a felső tagozatosok olyan tudást sajátítanak el, amit ma már kevesek ismernek, és amelynek birtokában maguk is alkothatnak, Margit műhelye, kertje pedig számtalan új kaland ígéretét rejti a tizenöt táborozónak.
Miután idén jóval nagyobb az érdeklődés, mint az elmúlt években, az iparművész még egy turnust meghirdetett, emellett pedig kézműves napokat is tart azoknak, akik egy hétre nem szeretnének vagy nem tudnak jönni. „A járvány ideje alatt divatba jött a kenyérsütés. Hát mi nemcsak kenyeret készítünk, hanem kürtős kalácsot is, és a rántott húshoz magunk készítjük a morzsát, szikkadt péksüteményből. A gyerekek megtanulják, hogy mindent hasznosítani lehet” – mondta lapunknak Margit, aki július két hetében a gyerekeket, augusztus elején pedig a felnőtteket várja. Ez utóbbi tábor iránt is nagy az érdeklődés, főleg, hogy a heti találkozók – amelyeket a lakótelepi klubban tartanak – a járványhelyzet miatt hónapok óta szünetelnek. „Telefonon tartjuk a kapcsolatot, de a személyes találkozások, hogy megmutassuk egymásnak a praktikákat és beszélgessünk, miközben készülnek a darabok, nagyon hiányoznak. Ha valakinek szüksége volt bizonyos anyagokra, eljött, én meg kiadtam a kerítésen. Segítettem is, ha kellett, telefonon. Persze, ehhez az is kellett, hogy a kérdezőnek legyenek alapismeretei. Van egy tendencia manapság, amit én nagyon rossznak tartok: sokan úgy érzik, hogy az interneten keresztül bármit meg tudnak tanulni. Ez nem így van. A kézimunka soha nem a magányos varrogatásról szólt, hanem a közösségről, a beszélgetésről, a tudás személyes átadásáról. Volt, aki felhívott, hogy vett egy szövőszéket, áruljam már el, mint csináljon vele, mert ’nincsenek rajta szálak’. Aki nem tud szőni, az ne vegyen szövőszéket! Ezt nem lehet az internetről elsajátítani: ha nem kapod meg a személyes segítséget, tanácsokat, trükköket, akkor nem fog menni. Egy szövős könyvet addig nem értesz meg, amíg az alapvető tudásod hiányzik” – jegyezte meg Margit.
Akinek viszont megvan a tudása, annak a „maradj otthon” akár aranybánya is lehetett, mármint a kézimunka szempontjából. De a személyes találkozók azért hiányoznak. „Várom már, hogy kinyissunk. Kialakult egy jó kis társaság, heti egyszer együtt szoktunk lenni fél háromtól este hétig-nyolcig. Ennyi idő kell, hiszen egy óra hossza csak a beszélgetésre elég, az alkotásra több kell”.
Mivel Margit szerda délutánonkénti szövőszakköre a Szepes Gyula Művelődési Központ égisze alatt fut, a nyitás is az intézménytől függ – remélhetőleg már nem kell sok hétnek, napnak eltelnie, hogy a hölgyek újra összeülhessenek az „érdi fonóban”.
