Ma éjfélig még lehet jelentkezni a Virágzó Érdi Porta pályázatra. Az augusztus 14. éjféli határidőbe azok is beleférnek, akik nem elektronikus úton, hanem nyomtatott anyaggal pályáznak, hiszen a postára adás dátuma számít.
Aki még hezitál, annak egy kis bátorítás:

Az sem kizáró ok, ha valaki korábban már jelentkezett. Idén is több „veterán” pályázó van, és persze olyanok is jelentkeztek, akik még nem vettek részt ezen a zöld megmérettetésen. És bár az időjárás egyáltalán nem kedvez a kertművelésnek, inspiráló képek és leírások érkeztek – tudtuk meg a szervezőktől.
Már csak azért is érdemes indulni, hogy megmutassuk: igenis vannak olyan dísznövények, gyümölcsök, amelyek ilyenkor is túlélnek, és van olyan praktika (például a mulcsolás), ami ebben segít.

A beküldött anyagok alapján eddig a legnépszerűbb a Virágzó érdi porta kategória, míg a legkevesebb pályázat a Szép érdi erkély, terasz kategóriában érkezett. A Bőtermő érdi konyhakert, az Ökokert és a Virágzó érdi utcafront kategóriák ugyanolyan kedveltek, mint az előző években.
Idén intézmények és lakóközösségek számára is megnyitották a pályázás lehetőségét a szervezők. A Virágos érdi intézmény, Virágos érdi telephely, valamint Tiszta utcarész kategóriák a bevezetés évében még nem vonzottak sok pályázót, jövőre viszont már előre készülhetnek azok a cégek, közösségek, amelyek szívesen megmutatnák a város lakóinak zöld környezetüket.

A kategóriákról, illetve a részletes pályázati feltételekről ebben a cikkünkben részletesen írtunk. Fontos, hogy mind a nyolc kategóriában pályázati feltétel, hogy a pályamű dominánsan élő legyen, azaz az épített és művi elemek csak a szükséges mértékben legyenek jelen a kertben.
Elsősorban a lakóházak előtti és körüli térségek gondozottságát, tisztaságát, a saját kialakítású kert megjelenését, a virággal történő beültetést és az esztétikus összképet értékelik, figyelembe véve az egyedi, ötletes kertészeti megoldásokat, valamint a környezettudatosságot (pl. madár- és rovarbarát megoldások, mint madáretető, odú, méhhotel) is.

Pályázni az itt elérhető adatlap és az összeférhetlenségi nyilatkozat benyújtásával lehet, augusztus 14. éjfélig. (A pályázati dokumentáció beszerezhető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán is.)
A pályázathoz az adatlapban meghatározott dokumentumokat is csatolni kell. Ha a mellékletek lemaradnak, illetve az adatlapot hiányosan tölti ki a beküldő, akkor a pályázat érvénytelen, utólagos hiánypótlásra nincs lehetőség.

A pályázatot e-mailben (gadus.istvan@erd.hu) lehet beküldeni, illetve személyesen is leadhatjuk a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (Érd, Alsó u. 3.), a pénteki nyitvatartás szerint 13 óráig, egy példányban, zárt borítékban.
Postai úton is fogadják a pályázatokat, a Környezetvédelmi Hatósági Osztálynak címezve (2030 Érd, Alsó u. 3.). A pályázatot éjfélig adhatják postára. A borítékra írják rá, hogy Virágzó érdi porta pályázat.

A pályázati anyagokat két külsős szakértő nézi át, és az önkormányzat szakbizottsága az ő javaslatuk figyelembevételével, titkos szavazással választja ki a díjazottakat.
Eredményhirdetés szeptember végén várható.