22_03_29_erdmost_nincskep

Hétfőn kezdődik az érettségi

22_03_29_erdmost_nincskep

Hétfőn kezdődik az érettségi

A Gárdonyiban hetvenöten, a Kósban nyolcvanhárman, a VMG-ben pedig háromszáztizennégyen érettségiznek az idén. Csak írásbeli vizsgák lesznek, de - a tavalyi évtől eltérően - egyes tárgyakból az alsóbb évesek is érettségizhetnek. A vizsgákat szigorú biztonsági intézkedések közepette tartják meg.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Minden készen áll ahhoz, hogy hétfőn elkezdődjenek az érettségi vizsgák, néhány kivétellel csak írásbeli vizsgák lesznek az egészségügyi óvintézkedések betartásával – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára. Maruzsa Zoltán elmondta: a következő hetekben 1159 helyszínen 111 750 diák érettségizik majd.
 
Az Oktatási Hivatal már közzétette honlapján az egészségvédelmi intézkedéseket: egy teremben legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat – a másfél méteres távolság  betartásával -, továbbá megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt is biztosítani kell nekik. A felügyelő tanároknak kötelező a védőmaszk használata – nekik kesztyűt és védőmaszkot is központilag biztosítanak -, a diákoknak az írásbeli ideje alatt azonban csak ajánlott – közölte az államtitkár.

A Gárdonyi iskolában 63 végzős diák érettségizik, 12-en pedig előrehozott érettségit tesznek a tizenegyedik évfolyamosok közül, angolból és informatikából – tudtuk meg Pintérné Bernyó Piroska igazgatónőtől, aki elmondta azt is: a végzősök 70-80 százaléka szeretne továbbtanulni, és nagyon sokan tesznek emelt szintű érettségi vizsgát, főleg angol nyelvből, történelemből, biológiából, informatikából, egy tanuló pedig matematikából.

Olyan diák nincs, aki a járványveszély miatt nem kíván érettségizni, még az iskolai konzultációs alkalmakra is bejártak. Ezeket délutánonként, kis csoportokban tartották, hogy az online órákat ne zavarják meg.

– Nehezebb volt felkészülni, mint a korábbi években, hiszen november óta tart az online oktatás. Elmaradt a próbaérettségi, tanulmányi versenyen sem mérettethették meg magukat a diákok – tette hozzá Pintérné Bernyó Piroska.

A vizsgát megelőzően mindent lefertőtlenítenek, és minden vizsganapon ködképző géppel fertőtlenítenek.

A Kós iskolában 83 diák érettségizik, a kötelező tárgyakon kívül biológiából, testnevelésből, informatikából és második idegen nyelvből. Tizenhárman tesznek emelt szintű, tízen pedig előrehozott érettségit (hárman emelt szinten, idegen nyelvből). Ami a továbbtanulást illeti, a maturálók több mint fele, 42 diák marad a Kós technikumi képzésén.

Az érettségi vizsgára nanotechnikai légtér- és eszközfertőtlenítéssel készülnek az intézményben. Egy vizsgateremben tíz vizsgázó tartózkodhat majd, illetve a teremfelügyelő tanár, és a folyosóügyeletes vigyáz az óvő-védő szabályok és a vizsgaprotokoll betartására.

A Vörösmarty gimnáziumban 163 végzős érettségizik, és 151 alsóbb éves diák tesz előrehozott érettségi vizsgát, főleg idegen nyelvből és informatikából, de lesz földrajzból, angolból és németből is maturáló – tudtuk meg Szilasné Mészáros Judit igazgatónőtől.

A diákok összesen mintegy háromszáz emelt szintű érettségit tesznek le (van, aki két tárgyból is), hiszen szinte mindenki továbbtanulni készül. Bár az idei pályaorientációs rendezvény elmaradt, online formában sokat foglalkoztak ezzel a témával. A diákok körében egyaránt népszerűek a műszaki, illetve a természettudományos pályák, és a humán szakok is (emelt szinten 44-en érettségiznek történelemből, ugyanennyien matematikából és biológiából, angolból pedig 85-en).

Hétfőtől a nagyobb termekben kilenc-kilenc, a kisebbekben hat-hat diák írhatja majd az érettségit. Lesz olyan nap, amikor 25 termet is használnak. A lázmérés, kézfertőtlenítés, illetve a maszk használata kötelező lesz. A beléptetés két kapun keresztül történik majd, az eltávozást rendőrök segítik, hogy ne legyen csoportosulás. A tankerület minden vizsganapon biztosítja a ködös fertőtlenítést.

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email