Huszonkét diák ballagott el a Marianum iskola gimnáziumi tagozatán április 30-án.

Az ünnepséget megelőző vasárnap reggel közös szentmisén vettek részt a gimnazisták – ez már hagyomány a katolikus egyházi fenntartású intézményben, ahol 2018-ban indult el a gimnáziumi oktatás.

Az is hagyomány, hogy a ballagási ünnepséget az iskola tornacsarnokában tartják. Itt foglaltak helyet a diákok, a pedagógusok és a szülők, miután a végzős osztály elbúcsúzott az ismerős tantermektől.

Azoknak a fiataloknak, akik tizenkét éven át jártak a Marianumba, hiszen itt végezték az általános iskolát is, különösen nehéz lehetett a búcsú.

Az ünnepségen Takácsné Tóth Noémi igazgatónő köszöntötte a ballagókat, aki azt kívánta, hogy a Jóisten adjon a következő évek feladataihoz, hivatásukhoz és személyes életetekhöz elegendő erőt, hitet, kegyelmet és egészséget.

Minden végzős kapott az iskolától egy könyvet, lelki útravalóul, a legeredményesebb diákok pedig oklevélben és könyvjutalomban részesültek. Akik négy éven át kitűnők voltak, azok arany, akik pedig jelesek, ezüst jelvényt kaptak.

Díjazták azokat is, akik a gimnázium közösségéért különösek sokat tettek, illetve akik 12 éven át példát mutattak iskolatársaiknak magatartásukkal, közösségért végzett tevékenységükkel és nem utolsó sorban hitéletükkel.

Bár ez a búcsú napja volt, a gimnáziumi éveket természetesen nem a ballagás, hanem az érettségi zárja le: pár nap, és visszatérnek a tantermekbe a végzős diákok, hogy számot adjanak tudásukról.