Rendhagyó módon szombaton rendezték az NB III 20. fordulóját, amelyen az Érdi VSE a Pénzügyőr SE együttesét fogadta a Novák Ferenc Érdi Sportközpontban. A találkozó esélyesének a hazaiak számítottak, és végül egy szoros mérkőzésen igazolták is a papírformát. Domján Attila vezetőedző a Kertész—Kárász, Gál, Morvai, Pintér—Májer, Göblyös—Csepregi, Farkas, Rostás—Erdész kezdő tizenegynek szavazott bizalmat.
Az első percekben egyik fél sem vállalt nagyobb kockázatot, inkább mezőnyben zajlott a játék. A 12. percben azonban megszületett a mérkőzés egyetlen gólja: egy jobb oldali bedobás után Farkas csúsztatta tovább a labdát, amely Rostáson keresztül Erdész elé került, a támadó pedig közelről a hálóba kotorta (1–0).

A folytatásban inkább küzdelmes játék zajlott, kevés helyzettel. A 34. percben Erdész növelhette volna az előnyt, de a vendégek kapusa bravúrral hárított. A félidő hajrájában egy vitatott jelenet is történt, amikor a kifutó kapus elsodorta a támadót a tizenhatoson belül, ám a játékvezető sípja néma maradt.
A második játékrészre a Pénzügyőr támadóbb felfogásban lépett pályára, ami nyíltabbá tette a mérkőzést. A vendégek előtt több lehetőség is adódott, de Kertész kapus többször is bravúrral mentett, különösen egy bal felső sarokba tartó lövésnél.
A hazaiak kontrákból próbáltak veszélyeztetni: a 78. percben Pintér lövése a kapufán csattant, míg a hajrában Májer egy merész, távoli emeléssel próbálta meglepni a kapust, majdnem sikerrel.
A második félidő valamivel élénkebb játékot hozott, de összességében megérdemelt, egygólos hazai siker született.
„Nagyon nehéz mérkőzés volt, tudtuk, hogy az lesz, arra azonban nem számítottam, hogy ennyire mélyen fog védekezni az ellenfél, ugye egy 1-5-4-1-es rendszert választottak. Aránylag elég gyorsan feltörtük őket, a 12. percben lőttük a gólt, előtte már volt egy komoly lehetőségünk is, amit nem sikerült értékesíteni. Csapkodó volt a játékunk, nagyon sok felívelés volt mindkét részről. A második félidőben egy célfutballt játszottunk, hogy megőrizzük az eredményt”
– értékelte a mérkőzést Domján Attila vezetőedző.
NB III. DÉL-NYUGATI CSOPORT, 20. forduló
ÉRDI VSE – PÉNZÜGYŐR SE 1-0(1-0)
Gólszerző: Erdész (12. perc)
Az Érdi VSE 30 pontot gyűjtött a bajnokságban, így 20 forduló után 8 győzelemmel, 6 döntetlennel és 6 vereséggel a nyolcadik helyen áll a tabellán.
A csapat legközelebb március 22-én, vasárnap 11 órától lép pályára a Paksi FC II. otthonában.
