Nincs lehetetlen, csak tehetetlen – ez, a címben is szereplő mondás vezérli a mozgássérült Pasztorek Józsefet, aki számtalan embertpróbáló krízisen van túl.

Az 57 éven át Érden élő kertész elveszítette mindkét lábát. Nem egyszerre, és az ok sem volt ugyanaz: „Elmentem az egyik barátomnak segíteni, és rám dőlt egy fa. Ez a covid időszakában volt. Félrekezeltek. Aztán 2020. június 4-én vágtak. Bekerültem a rehabra Budakeszire, ott felállítottak két lábra – azaz műlábat kaptam. Rá két évre elvesztettem a másik lábamat is. Egy olyan kertben dolgoztam, ahol állatokat is tartottak, méghozzá nagyon rossz higiéniai körülmények között. Kaptam egy kemény fertőzést, húsevő baktérium támadott meg. 2022. november 29-én vágtak ismét” – idézte fel az operációkat csendes, tárgyilagos hangon, minden önsajnálat nélkül.

A helyzethez gyorsan alkalmazkodott, folytatta a hivatását, érdi házaknál, jobban mondva kerteknél vállalt munkát. Egy ideig az édesanyjánál élt, de annak halála után, 2025 novemberében hirtelen költöznie kellett – az öccse vásárolt számára egy régi lakókocsit, egy jólelkű asszony pedig befogadta őt, illetve a lakókocsiját a tárnoki kertjében.

„Ő volt a postásunk Érden, innen ismerjük egymást. Kétnaponta tisztálkodhatok a házban, és a hölgy mos is rám. Esténként pedig átmegyek, kávézunk, beszélgetünk. Míg jobb volt az idő, dolgoztam is a kertben: megcsináltam a kaput, a kerítést, egyelőre ideiglenesen, idén pedig segítek elkészíteni a véglegeset. Lekaszáltam a füvet, és a tüzelőt is én hordtam halomba” – mutat a farakásra József.

A villanyhasználatért és a mosásért 20 ezer forintot fizet, ehhez jön a telefonfeltöltés. Ez  számára komoly tétel, mivel 77 ezer forint a rokkantnyugdíja, és télen nincs plusz jövedelme, hiszen kertészkedni ilyenkor nem lehet. Korábban 144 ezer forintot kapott, hogy most miért csak a felét, azt nem tudja.

Jár dolgozni egy ügyvéd házaspárhoz, reményei szerint ők segítenek majd elintézni, hogy ismét a teljes összeget folyósítsák számára.

Kérdezem, miket dolgozik, mire képes így mozgáskorlátozottan?

„Ások, akár árkot is, két kézzel, no meg kaszálok. Festést is vállalok, és van olyan ház, ahol a viacolort takarítom. Gyakorlatilag bármit meg tudok csinálni, még a metszést is. Ha nem érem fel, viszek segítséget” – mondja büszkén, és veszi elő a telefonját, mutatja a videókat, milyen gyorsan és ügyesen tud dolgozni láb nélkül is. És ha minden jól megy, idővel még műlábat is kaphat.

„Az egyik lábammal van valami gond. Azt mondta Budakeszin a főorvosnő, ha lézerrel meg tudja oldani a kezelést, még az idén két lábra állít. Bízom benne, hogy így lesz. Ha újra műtenek, és még egy darabot levágnak, nem kaphatok műlábat. De akkor sem adom fel: megyek kézzel, ahogy most is csinálom.”

József távlati tervei közt szerepel az is, hogy a lakókocsiból egy lakásba költözzön. Szociális intézménybe nem szeretne menni, azt mondja, attól tart, hogy ott gyógyszereket kellene szednie, ő pedig a műtétjei után is alig pár alkalommal szedett fájdalomcsillapítót.

Így aztán marad a lakókocsi. Igaz, nagyon apró, nem is komfortos. Van rezsója, villanymelegítője, de hűtőszekrénye például nincs, nem bírná a villany. Tavasszal valamivel jobb lesz, egyrészt nem kell annyit fűteni, másrészt sokat lesz kint. Alig várja a jó időt, hogy dolgozhasson, már tervezgeti azt is, melyik munkaadójánál kezd először. Négy házhoz jár, és kisebb kertekre van még kapacitása, így szívesen vállal többet is.

„Most fognak nekem névjegykártyát csinálni, mert van egy cég, amelyik kérte, hogy adjak nekik. Úgyhogy remélem, lesz a négy állandó kertem mellett más is.”

A tavasz azonban nemcsak munkát hoz, hanem egy nehéz terhet is: a kis elektromos kocsijára a barátai dobták össze a pénzt, és márciusban vissza kell fizetnie a 400 ezer forintos kölcsönt.

Ebben kérte Csőzik László segítségét. Nemcsak a polgármester, hanem mások is ígértek számára támogatást, és köszönettel fogad minden adományt, ami hozzásegíti ahhoz, hogy visszafizesse a kölcsönt.

Ahogy beszélgetünk, kiderül, hogy József körül több segítő szándékú ember van, meleg ebédet is hoznak neki pár naponta. Régen is támogatták, amire hálásan emlékszik vissza. Nagyon sokat köszönhet például a volt 4-es (ma Batthyány) iskola egyik régi tanárnőjének, Györgyfalvi Tibornénak.

Annak idején keményen ivott, napi egy liter pálinkát. A kapcsolata megromlott a családjával, és a tanárnő azt mondta, ha leteszi az italt, odaköltözhet hozzá. József pedig megtette: volt pár kemény hónapja, de tizenhat éve nem ivott egy kortyot sem. A tanárnőnél élt tizenegy évig, míg az idős pedagógus meg nem halt.

Akkor sem szokott vissza az italra, amikor elvesztette mindkét lábát, pedig, mint meséli, nagyon sok ember feladja ebben a helyzetben. A rehabon is ezt látta. „Mikor jöttek fürdetni, mondtam, hogy köszönöm, majd én megoldom. Azt mondta a nővérke, száz emberből egy, aki így reagál. A második műtétnél, mire kaptam tornászt, már egyedül felültem” – emlékszik vissza.

József kikísér a kapuig. Mutatja, hogy kapott egy fészert, csak össze kell állítania az elemeket, és lesz hol tárolnia az elektromos kocsiját. Ez is adomány, jó emberektől.

Búcsúzás előtt még pár szót váltunk a tavaszról, a kertészkedésről. Azt mondja, egész Érden tud munkát vállalni, a kis kocsijával eljut bárhová. Ha messzebbre megy, viszi magával a töltőjét, és míg dolgozik, tölti az akkumulátort, így az sem akadály, ha Parkvárosban vagy épp Diósdon kap munkát.

Aki szívesen alkalmazná Józsefet kertrendezésre, festésre, viacolor-takarításra, vagy valamilyen formában segítené a mozgássérült férfit, a +36 30 110 6215 telefonszámon éri  el.