Eldőlt, hányadik helyen zárnak az érdi labdarúgók

Eldőlt, hányadik helyen zárnak az érdi labdarúgók

A Felcsúton elszenvedett vereséggel biztossá vált, hogy már nem léphet előre a csapat a táblázaton.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Május 18-án az utolsó előtti fordulójához érkezett az NB III-as labdarúgó bajnokság 2024-25-ös kiírása. Az Érdi VSE vasárnap délután Felcsúton, a meccs előtt az ötödik helyen álló Puskás Akadémia II. ellen lépett pályára, és szenvedett 2-1-es vereséget.

Ezzel pedig eldőlt, hogy az utolsó forduló eredményeitől függetlenül, és az előző idényhez hasonlóan most is a kilencedik helyen végez a gárda. Igaz, a tavalyi kilencedik pozíciót 32 ponttal sikerült megszerezni, míg most akár még a 43 pont is összejöhet.

A Puskás elleni találkozóra visszatérve, Domján Attila vezetőedző a következőképpen értékelte a látottakat a klub honlapjának adott nyilatkozatában:

„Az első félidőben nagyon rossz ritmusban játszottunk, nem tudtuk megfelelően birtokolni a labdát, és a Puskás ránk erőltette az akaratát. A játék képe nem nézett ki jól, és nem is voltunk eléggé kezdeményezőek. A szünet után váltottunk, más rendszerben folytattuk a játékot, aminek köszönhetően már sikerült többször is az ellenfél térfelén tartani a labdát. Ugyan nem alakítottunk ki komoly ziccereket, de több lehetőségünk is adódott. A szépítés sajnos már túl későn jött, így nem volt elég időnk az egyenlítésre.”

NB III. Észak-Nyugati csoport 29. forduló
Puskás Akadémia II. – Érdi VSE 2-1 (1-0)

Az Érd hazai pályán búcsúztatja a szezont, ellenfele egy szintén NB I-es gárda második csapata, konkrétan az Újpest FC II. lesz. A találkozót május 25-én, vasárnap, 17 órai kezdettel rendezik az Ercsi úti Novák Ferenc Érdi Sportközpontban.

Címlapkép: Érdi VSE

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email