stoptabla_freepik

Törvény védené a érdieket a betelepülőkkel szemben

stoptabla_freepik

Törvény védené a érdieket a betelepülőkkel szemben

A helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslat jövő héten kerülhet az Országgyűlés elé.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A közelmúltban került napirendre a „helyi önazonosság védelme” című törvény, amit Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter terjesztett elő.

A Nemzeti Hírügynökség oldalán megjelent információk szerint a törvény célja, hogy amennyiben a közösség úgy érzi, már nem tud több beköltözőt befogadni, akkor az alkotmányos rendnek megfelelő lépéseket tehessen ennek megakadályozására.

A tervezet lehetővé tenné az önkormányzatok számára, hogy korlátozzák az ingatlanszerzést, elővásárlási jogot biztosítsanak a helyi lakosoknak, feltételekhez kössék az ingatlanszerzést és a lakcímbejelentést, valamint helyi adókat vezessenek be.

Az ingatlanszerzéshez az önkormányzat előírhatná a közösség önazonossága, hagyománya szempontjából releváns kötelezettség teljesítését, és amennyiben elérik az önkormányzat által meghatározott létszámot, el lehetne rendelni a bejelentkezés tiltását.

Amennyiben az ingatlanárak csökkennének az intézkedés miatt, akkor kártalanításért lehetne fordulni az önkormányzathoz. Ezeket az eszközöket az önkormányzatok szabadon alkalmazhatnák. Az adózást pedig legfeljebb tíz évre lehetne bevezetni úgy, hogy az adó mértéke csökkenjen. A törvény egyúttal a szabályozás alóli mentességeket is rögzítené.

A javaslat apropóján a miniszter az elmúlt napokban egy országjárásra is indult, hogy minél több helyen bemutassa a tervezetet, egyúttal minél több polgármesternek, önkormányzati szakembernek meghallgassa a véleményét arról.

A konzultációsorozat veszprémi állomásán konkrétan Érd példáját is megemlítette, ami egy kis lakosságszámú faluból nőtt várossá az utóbbi évtizedekben. Ennek következményeként pedig az évszázadok óta ott élő családok leszármazottai a település életének szélére szorulnak, fogalmazott.

A tárcavezető szerint 1990 és 2023 között megfigyelhető volt az a tendencia, hogy a nagyvárosokból a környező településekre vándoroltak az emberek, ahol jellemzően olcsóbbak az ingatlanok és az „emberközelibb falusi környezet” is sokaknak vonzó.

Ugyanitt elmondta, a készülő törvény csupán lehetőséget jelent majd az önkormányzatok és a képviselő-testületek számára. A törvény adta keretek között szabályozhatják az újonnan betelepülők arányát amennyiben úgy érzik, hogy a betelepülés hátrányosan befolyásolja a helyiek életét.

„Mintegy ezer olyan önkormányzat van, amely növekvő népességgel számol, közülük jó néhány már fenyegetettségként éli meg a beköltözők nagy számát”

tette hozzá a politikus immár Zalaegerszegen, aki megemlítette azt is, hogy úgy tapasztalja, a polgármesterek általában támogatják az új koncepciót, és örülnének, ha kaphatnának egy ilyen segítséget. Ugyanakkor arról a közel 2000 magyar településről is beszélt, amelyeknek fogy a népessége, így ők inkább abban kérnék a kormány közreműködését, hogy vonzóbbá válhassanak.

Navracsics Alsóörsön arról beszélt, hogy a népesség vándorlása jellemzően keletről és délről északnyugatra figyelhető meg, és a budapesti agglomeráció „veszi fel” legnagyobb számban a népességet, jellemzően a megyei jogú városokból az agglomerációba költöznek az emberek. Ahogy arra is kitért, hogy Magyarország az unió harmadik „legingázóbb nemzete”.

A törvényjavaslat budapesti megbeszélésén visszautasította, hogy az elképzelés azt célozná, hogy bármely népcsoportot kizárják a közösség életéből. Mint kijelentette, aki az adott településen él, az eleve mentességet élvez a későbbi korlátozás alól.

Szintén ezen a találkozón hangzott el, hogy a törvényjavaslatnak van olyan változata, amely a kistelepüléseket célozza, és nem lennének a szabályozás tárgyai a megyei jogú városok és a főváros, azonban van olyan verzió is, amely Budapestet és a megyei jogú városokat is bevenné a szabályozásba.

A miniszter Budapesttel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős kiköltözési hullám tapasztalható, és a fővárosból kiköltözők elsősorban az agglomeráció településeire költöznek. Ráadásul az agglomerációba költözők „visszajárnak” dolgozni, iskolába, amivel terhelik a közlekedési infrastruktúrát.

Hogy városunk, illetve az önkormányzat minként küzd az egyre nagyobb népesség okozta gondokkal, arról az ÉrdMoston is sokszor írtunk. Ezekről a témákról például ITT vagy ITT olvashat.

Címlapkép: Freepik belső képek: ÉrdMost archív, Facebook/Navracsics Tibor

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email