Véget értek a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgák

Véget értek a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgák

Országszerte több tízezer fiatal adott számot tudásáról annak reményében, hogy bekerül az általa választott középiskolába. A magyar nyelv és irodalom vizsga során olyan feladat is kaptak a felvételizők, melyben érveket kellett felsorolni az online oktatás ellen és mellett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az írásbeli vizsga két részből állt: előbb 45 perces magyar nyelv és irodalom, majd egy szünet után 45 perces matematika feladatsor várt a diákokra. A vizsgákat – a járványhelyzetre való tekintettel – a korábbiaknál lényegesen több helyszínen szervezték meg, ezzel is csökkentve a járványügyi kockázatokat. Az idei felvételire mintegy 75 ezer tanuló jelentkezett. Az érdi Benjámin a Budapesti Gépészeti Centrum Mechatronikai Szakgimnáziumába felvételizett. „Sokat készültem rá, a felkészülésemet a Covid nem igazán befolyásolta, mert az előkészítő órákra tudtam járni. Maga a vizsga nem volt annyira nehéz, talán a matek volt kicsit nehezebb, mint a magyar, de úgy érzem jól sikerült. Január 29-én lesz eredmény, akkor meg is tudom, hogy valóban sikerült-e.”

A vizsgázó arról is beszámolt, hogy egyáltalán nem voltak zavaróak a járványügyi védekezések, tízen lehettek egy teremben és a tanároknak kötelező volt a maszk, a diákok számára pedig csak ajánlott. Érdekesség, hogy a magyar nyelv és irodalom részben, egy olyan feladat is volt, melyben érveket kellett felsorolni az online oktatás ellen és mellett.

Sikerült beszélnünk két érdi kislánnyal is, akiknek inkább a magyar vizsgával gyűlt meg a bajuk, ők egyébként gimnáziumban szeretnék folytatni tanulmányaikat. Mind mondták, mindketten sokat készültek a felvételire, az összes elérhető felvételi feladatsort megoldották és külön tanárhoz járnak fél éve. „A beléptetéssel egyébként nem volt gond, és ehettünk-ihattunk is a vizsga ideje alatt.”

Előzetes információink szerint a december 4-éig leadott jelentkezési lapok szerint az érdi Gárdonyiban 393 diák írásbelizett, a Marianum iskolában hetven diák tett írásbeli vizsgát. A VMG-ben 130 tanuló felvételizett nyolcosztályos képzésre, 206 pedig négyosztályosra.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email