halaszleosztas_erdi_piac_horgasz

Több száz adag halászlével vendégelték meg az érdieket

halaszleosztas_erdi_piac_horgasz

Több száz adag halászlével vendégelték meg az érdieket

Az Érd és Környéke Horgászegyesület idén is megtartotta karácsonyi ételosztását az Érdi Piacon.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ahogy azt az érdiek minden évben megszokhatták, néhány nappal karácsony előtt az Érd és Környéke Horgászegyesület halászlével vendégeli meg a város lakosságát. Ez idén sem volt másképp, így december 21-én, szombaton délelőtt az Érdi Piacon a helyi horgászok korán reggel elkezdték a munkát. Berényi Andrásné, az egyesület elnöke épp a halat passzírozta, miközben felidézte ezt a csodálatos hagyományt.

Berényi Andrásné, az Érd és Környéke Horgászegyesület elnöke

Huszonkét évvel ezelőtt egy hatszemélyes halászléfőzésből alakult ki mindaz, amit ma az érdieknek jelent ez a rendezvény – emlékezett vissza.

„Ahogy teltek az évek, egyre több embert vonzott a program, így folyamatosan nőtt a megfőzött halászlé mennyisége is, ma pedig már közel 500 adagot tudunk szétosztani azok között, akik kedvet kapnak egy tál finom leveshez és némi süteményhez”

– tette hozzá.

Idő volt, mire mindenki sorra került

Időközben az önkormányzat is felkarolta a rendezvényt, így most is a várostól kapott támogatásból tudták megvenni azt a 150 kg pontyot, amiből elkészült az igazi hamisítatlan érdi halászlé. A finom leveshez azonban nemcsak hal kell, így a többit – az egyéb hozzávalókat és a technikai hátteret – a horgászegyesület biztosította.

Hogy általában milyen halászlét készítenek, arra Berényi Andrásné úgy válaszolt: dunai halászlét főzünk, ami mégsem teljesen az, hiszen a tiszait szokták passzírozni, így mi inkább itt a Duna mellett ezt érdi halászlének nevezzük – jegyezte meg mosolyogva.  Igazán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nagyon szeretik a vendégek – tette hozzá.

A Covid óta nem lehet helyben elfogyasztani a halászlét, ezen pedig idén sem változtattak a szervezők, kizárólag elvitelre kaphattak ételt az emberek.

Egy igazi közösségi összefogás eredménye minden ilyen alkalom, hiszen az egyesület vezetősége mellett rengeteg önkéntes segít abban, hogy minden gördülékenyen menjen, akár a hal konyhai előkészítését, akár a szombati főzést tekintve. Berényiné megjegyezte, hogy a Teleki iskola dolgozói közül is sokan eljönnek ilyenkor és az osztás során rengeteget segítenek.

Ízletes volt az idei halászlé is

A halászlé mellé finom kenyér és egy kis karácsonyi bejgli is járt, mindezt pedig egy helyi pékség és egy cukrászda felajánlása tette lehetővé.

fotó: Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email