Márkus József számára az alkotás múlhatatlan örömforrás. Az idén hetvenesztendős festő gyerekként ragadott először ecsetet. Mikor pályaválasztásra került a sor, mégsem a képzőművészetet vagy másik nagy szerelmét, a zenét választotta hivatásául – pedig kiválóan harmonikázott és zongorázott is -, hanem gépipari technikumban tanult tovább. Szülei úgy vélték: a zenélésből nem lehet megélni.
A festés azért megmaradt az életében: képzőművész szakkörben sajátította el az alapvető ismereteket Mohácsi Regős Ferenc festőművész irányításával.
Gépészeti tudását később kiválóan kamatoztatta nemcsak itthon, hanem külföldön is: eljutott Mongólia és Észak-Afrika egzotikus vidékeire, ahol 25 méteres szögvas tornyokat szerelt össze kollégáival. Mivel nem repülővel, hanem autóval ment, már maga az utazás is számtalan élményt tartogatott József számára.
„Mongóliában nagy hatást tett rám az ősi keleti kultúra, illetve annak a helyiek életében érezhető jelentősége. Észak-Afrikában bejártam a térség fontosabb városait, ahol lenyűgöztek a csodálatos sivatagi, tengerparti tájak. Ebben az időszakban különböző művelődési házakban, klubokban voltak önálló és csoportos kiállításaim. A mai napig merítek ezekből az élményekből” – mondta József.
Miután hazatért külföldről, megnősült, és megszülettek a lányai. A festés háttérbe szorult az életében, de 12 év után újra elkezdte felfedezni az alkotás örömét. Egy véletlennek köszönhetően a vett a kezébe újra ecsetet: a pincében (ami egyben műterem is volt) rábukkant a 40 évvel korábban vásárolt olajfesték-készletére, ecseteire, régi képeire. Ezek inspirálták a hosszú kihagyás után a folytatásra.
Olyannyira, hogy 2015 óta tíz önálló és több csoportos kiállítása volt (többek közt Érden, a régi Parkvárosi Közösségi Házban). Alkotói munkássága során folyamatos útkeresés jellemzi, különböző technikákat és anyagokat alkalmaz, a temperától a szénig. Főleg a természetet ábrázolja, de vannak absztrakt munkái is. „Nem a valóságot festem, hanem azt, ahogy én látom a világot” – hangsúlyozta.
A Szociális Gondozó Központban november 14-én nyílt kiállításán főleg az elmúlt egy évben készült alkotásaival találkozhatunk, de hozott pár korábbi képet is. Zömmel akvarelleket láthatunk a közösségi terem falain.
József egyik festménye ismerős tájat örökít meg: a Czabai-kert szépséges öreg tölgyeit. (A kép lent, a kiállítás plakátján látható.) A kép öt-hat éve készült az idén elhunyt Czabai Balázs kertjében. Tagja volt a Képzőművészek Érdi Közösségének, a KÉK-nek is, és részt vett a kertben rendezett nyarankénti alkotótáborokban.
Harminc Érden töltött év után végül elbúcsúzott városunktól, és most Százhalombattán lakik, a természet és a festészet szeretete azonban ugyanúgy megmaradt az életében.
Arra a kérdésre, vannak-e még ambíciói, vágyai a festészettel kapcsolatban, igennel válaszolt. „Az alkotás inspirál, éltet, és boldoggá tesz, hogy bemutathatom a festményeimet.”
És nemcsak magát a művészt, hanem minket, nézőket is inspirálhatnak ezek a festmények. Szűcs Gábor alpolgármester a kiállításmegnyitón úgy fogalmazott: a tájképek, a természet megörökített szépségei mindannyiunk számára megidézhetnek egy-egy fontos élményt, emléket. Ezek az élmények örökké kitartanak, csak rajtunk múlik, hogy kitartunk-e mellettük vagy elfelejtjük. Márkus József alkotásai arra biztatnak minket, hogy soha ne engedjük el a művészet által kölcsönzött örömöt.
