Amikor először felmerült, hogy átvenné a Szepes vezetését, voltak olyan feltételek, amelyeknek nem felelt meg. Most már minden papírja megvan?

Igen, időközben közművelődési szakember képesítést szereztem. Van három egyetemi diplomám, tanultam nyelveket, az egyiket gyakran használom, dolgoztam menedzserként több helyen, a repülésüzemi tiszti szakszolgálati engedély megszerzésétől a targoncavezetésig több szakmát is megtanultam, sokat hibáztam, a kudarcaimból talán tudtam okulni, miért ne lenne ez elég, gondoltam először. Öntelt voltam, hibáztam.

Aztán az egyik kollégám a figyelmembe ajánlott egy online közművelődési szakember képzést, úgy döntöttem, ártani nem fog, ha erről is lesz papírom. Elvégeztem, levizsgáztam, így lettem „szakember”. Majd, amikor lehetőség adódott rá, írtam egy sok oldalas pályázatot arra alapozva, ami a város kulturális életéről, társadalmi környezetéről a fejemben összeállt, összevetve a környező települések kulturális szolgáltatásaival, és beadtam a pályázatomat. 

Fontos volt számomra, hogy Érdet kulturális, szociológiai, versenytársi környezet hatásainak összefüggéseiben is jól lássuk, mert könnyű álmokba belecsúszni, de kimászni annál nehezebb onnan, és egy ötéves megbízatás során rendkívül fontos, hogy az intézményt és annak tevékenységeit jól pozicionáljuk. A pályázatomban leírtam, hogy öt éven belül milyen fejlesztésekre van reális esélyünk és milyen szolgáltatási portfóliót tudunk ebből kihozni.

Öt tematikus év köré építettem föl a programomat, az első a szervezetfejlesztés. Olyan emberekre van szükség, akikkel ezt a programot van esély megvalósítani. Akik jól ismerik a helyi közösségeket, tapasztalatuk van a velük való együttműködésben, ismernek nemzetközi stratégiai menedzsment eszközöket, olvasnak szakmai cikkeket, kreatívak, felszabadultak, és alkalmasak önálló munkavégzésre, képesek a változásra, sőt igénylik azt. Nekem az a dolgom, hogy őket emberileg és szakmailag mindenben támogassam.

Gyakran hallani, hogy a kivéreztetett önkormányzatok és közművelődési intézmények az igazán jó szakembereket nem tudják megfizetni. Önnek sikerült?

Alulfizetett, motiválatlan emberekkel nem lehet sikereket elérni. A bérfejlesztés, vagy inkább minimum szintre hozás az elmúlt év egyik eredménye volt. Közben megváltunk munkatársaktól, gyarapodtunk új szakemberekkel, lélegezni kezdett a szervezet. Nekem úgy tűnik, mindig vannak a munkaerőpiacon olyan szakemberek, a 30-40-es korosztályban többen is, akiket erősen motivál egy izgalmas szakmai kihívás, feladat. 

Ahhoz, hogy meg tudja fizetni az embereket, a városnak kell a zsebébe nyúlnia, nem?

Vagy a vezetőnek kell újragondolnia, hogy kikkel, milyen formában dolgozik. Nézzük meg például az Érdi Galériát. Nem állítom, hogy már úgy működik, ahogyan szeretném, de mindenesetre szakmailag leléptünk a korábbi ösvényről. Hincz Gyula műveinek a kiállítása kilépés volt ebből a keretből: egy másik város múzeumával, a minisztériummal és kiváló kurátorokkal való együttműködésben valósult meg. Eddig ilyen nem volt, sem olyan tervezés, hogy mi történjen egy kiállítással a megnyitó és a finisszázs között.

A következő ilyen alkalom a nyáron elhunyt Eőry Emil kiállítása, amelyen a családdal és szintén egy kiváló kurátorral dolgozunk együtt. Az újabb nagy lépés pedig majd az lesz, amikor a Franciaországban élt Méhes László műveit fogjuk kiállítani, amivel már a nemzetközi térbe tudunk majd talán kilépni. Ezt az ívet szeretném felépíteni. Mindeközben el kell gondolkodnunk azon, hogy milyen kortárs problémákra szeretnénk és tudunk reflektálni a jövőben.

Hogy érti?

Egyszerű példát mondok: egy mai gyerek életében rendkívül fontos szerepet játszanak a digitális eszközök. Komolyan el kell gondolkodnunk azon, hogy ha ennek a korosztálynak a megközelítése a célunk, akkor az ismeretátadásnak a szokásostól eltérő formáit kell a jövőben választanunk. Divattá vált, hogy ezt a korosztályt a digitális eszközök túlzott használata miatt kárhoztassuk, miközben ezeket a tartalmakat, eszközöket az őket megelőző generáció adta a kezükbe. Meghallgatni kell őket és segíteni abban őket, hogy ne magányos platformokon ismerjék meg önmagukat és a világot.

Ha telefonos applikációra gondol, az virtuális és nem jelenléti részvételt tesz lehetővé.

Részben. Az egyik legmeghatározóbb kiállítást, amit láttam, a Petőfi Irodalmi Múzeumban Weöres Sándor emlékére rendezték meg, a MOME hallgatóival való együttműködésben. Azt hiszem, ez volt a Weöres 100. Elámultam, hogy lehet egy költő munkásságát digitális eszközökkel közel hozni a nézőkhöz, látogatókhoz. Nem biztos, hogy mi is meg tudunk valósítani egy ilyet, de már azzal is lehetőséget adunk magunknak, ha elkezdünk ilyenekről beszélgetni, gondolkodni. Szerintem a jelenlét a legfontosabb, nem az eszköz vagy a hely, mindez idővel változik.

Korábban beszéltünk már arról, hogy a művelődési intézmények nem tudják elérni és megszólítani a lakosságot. Van ebben változás?

Van. Mindez meglátszik az intézmények látogatottságában, a műsorfüzetben is olvasható programok sokszínűségében és kínálatában. A galéria és a könyvtár nevében azt tudom mondani, hogy igen, kis- és középiskolás diákok is nagyobb számban látogatják. Vannak olyan programjaink, amik február végéig beteltek. De nem akarom elhallgatni azt sem, hogy a kultúrafogyasztó közönség elérésében komoly nehézségeink is adódnak. Az idei ősztől új marketingkommunikációs stratégia kidolgozásába kezdtünk, remélem, rövidesen látványos eredményeink lesznek.

A látogatottság attól függ, milyen programokat kínál a Szepes. Újpest ugye nem a főváros közepe, mégis a Pintér Béla Társulat előadásaira nem lehet jegyet váltani, pedig nagyon borsos az áruk.

Vannak terveink ilyen irányban is, de kezdjük az alapokkal, elsőként a Szepes épületét kell olyan állapotba hozni, hogy alkalmas legyen technikailag és fizikálisan is kiszolgálni az ilyen irányú terveinket.

Nyilván igaza van, de nincs pénz új épületre, sőt, állagmegóvásra sem költöttek időtlen idők óta. Holott olykor lenne pályázat, amire érdemes volna jelentkezni, nem?

Igen. Valóban az állagmegóvás közel 30- 40 éves elmaradása sok nehézséget okoz a jelenben. Jelenleg alternatívák kidolgozásán dolgozunk és nem találtunk még ideális megoldást. Az egyik oldalon elkölthetünk sok tízmilliót állagmegoldásra, miközben az épület már nem mindenben alkalmas a mai kihívásoknak eleget tenni, miközben reális esélyünk nincs egy új központ létrehozására.

Ma úgy látom, hogy szerényebb terveket kell megvalósítani, olyan helyet, ahol könyvtárral, kávézóval, közösségi helyekkel közösen tudunk üzemeltetni, a lényeg nem a felsorolásban van, hanem abban, hogy olyan helyet, ahová az emberek szívesen járnak. A hétköznapokban kell jelen lenni.

Nem látszik, hogy ennek a problémának a megoldása prioritás lenne.

Erre azt tudom mondani, hogy szerintem a hétköznapok élményszerű megéléséhez a kulturális szolgáltatások és a közművelődés lehetőségeinek biztosítása szerintem minimumkövetelmény. Ez egyrészt a kötelező feladatellátás része, másrészt olyan emberi szükséglet, aminek biztosítása fontos társadalmi hasznossággal jár.

Anno sok mindent építettek elődeink közadakozásból. Ilyesmire nem gondoltak?

Én nem. Szívesen elmegyek cégekhez tárgyalni ilyesmiről, de fontos, hogy cserébe fel tudjak ajánlani valamit.

Egyébként nem gondolja, hogy érdemes lenne a városnak egy saját kulturális terméket létrehozni?

De igen. Az Érdi Piknik például nagyon jó ötlet, de mostanra kinőtte a múzeumkertet, és kezd a termékélet görbéje kifutni. Hogyan tudjuk megújítani, hová tudjuk kivinni? Nagyon szívesen építtetnék egy színpadot a kastélydombra, és vinnék oda nyári színházi előadásokat többféle műfajban.

Azt is mondta korábban, hogy közvéleménykutatás alapján szeretné felépíteni a város kulturális portfólióját. Ez megvalósult?

Igen, mivel egy Európai Unión projektnek feltétele volt egy széles körű kutatás. Az ELTE végezte, és a szociális gondozó központtal együtt részt vettünk a kérdések összeállításában, a fejlesztési célok megjelölésében. Még várjuk az eredményét. Van egy új kollégánk, aki a különböző kommunikációs platformjainkat figyeli, és tervezzük azt is, hogy a nagyobb eseményeink után egy kérdőívvel megszólítjuk a közönséget, hogy mit szóltak a programhoz, mit látnának még szívesen. Dolgozunk rajta.

Úgy fogalmazott nemrég, hogy a közművelődésben dolgozók működésről való gondolkodását kellene legelsősorban megváltoztatni. Ezzel hol tart? Az látszik, hogy többen elmentek a házból, és jöttek helyettük mások.

Igen, és még lesznek is mozgások. Onnan kezdem, hogy a Szepesben nehéz irodai körülmények között dolgoznak az emberek, úgyhogy októbertől átköltöztünk a galéria emeletére, ahol, ha nem is luxus körülmények, de legalább irodabútorok között tudunk dolgozni. Természetesen a Szepesben is maradnak munkatársaink.

Az új irodában új munkakultúrát lehet bevezetni: lehet tárgyalót használni, fogadhatunk vendégeket, és ha bekapcsoljuk a légkondicionálót, akkor nem a víz folyik belőle. Nemrég új technikai eszközöket és hozzá szoftvereket kaptak a munkatársaim. A szemléletváltozásnak fontos eleme az, hogy jelenleg a művelődési központ és a könyvtár munkatársai együtt dolgoznak, közösen gondolkoznak. Azért van még mit behozni ezen a téren.

Igen, a központosítás országos szinten is nagy divat, és sokszor nem nagyon látszik a haszna, azon kívül, hogy álláshelyeket lehet spórolni, bár sokszor még csak azt sem. Érden mi az értelme annak, hogy különböző szakterületeket egy kéz fog össze?

Én hiszek az integrációban, és ezt megerősítette bennem az is, hogy novemberig hozzánk tartozik a könyvtár is. Lehetséges egységes vezetői program, tervezett humánerőforrás gazdálkodás, megszüntethetők a felesleges párhuzamosságok, termék és szolgáltatásbővítés, a kulturális feladatellátás magasabb szinten valósítható meg. Szerintem a sikeres integrációhoz nagy szükség van a vezető elkötelezettségére és arra, hogy a munkatársait és a fenntartót megtudja győzni arról, hogy ebben a működési formában sikeresebbé válhat egy intézmény.

Ha én városvezető lennék, nem biztos, hogy kinevezném Önt, mert nagyon sokba fog kerülni, amiket kér.

Lehet, hogy nem. Mi van akkor, ha másképp gondolkodunk a város kulturális vagyonáról? Gondoljuk újra ezt a vagyont, a meglévő ingatlanjainkat és alakítsuk azokat a jelen igényeihez. Legyünk a jövőben jobb sáfárok és itt a sáfár kifejezésen van a hangsúly. Hozzunk létre olyan helyeket, ahol az olvasóterem mellett kávézó működik, ahol a kiállítótér egyéb kulturális szolgáltatásokat is képes nyújtani, legyen színházterünk, ami konferenciáknak, nagyobb városi rendezvényeknek is helyet ad. Ne azt várjuk, hogy jöjjenek el hozzánk, hanem menjünk mi a közönségünkhöz, menjünk mi azokhoz, akik egyáltalán nem ismernek minket, lépjünk interakcióba az emberekkel.

Olyan helyekben, épületekben gondolkozzunk, ahol jelen vannak az emberek. Most sok épülettel rendelkezünk, amik nem felelnek meg ennek a célnak. Miért nem építünk belőlük egyet, ami megfelel? Amikor a könyvtár bővítésén gondolkodom, akkor azt nem új épületekben teszem. Egy ilyen nagy, szétterülő városban már látható előrelépés, ha könyvautomatákat helyezünk ki a városban. Így bővítjük a könyvtár szolgáltatásait, lényegében új könyvtárakat hozunk létre a jövőben. Az elsőt Fenyves-Parkvárosba helyezzük, majd az iskolák, óvodák környékére, a kormányhivatal elé és a főtérre, és így tovább. De, nagy vágyam az érdi digitális emlékközpont létrehozása is.

Ezt teszi az Érd Médiacentrum is, nem?

Részben igen, de nem teljességében. Ahhoz, ami az én álmomban szerepel, más tartalmak hozzáadása is szükséges. Tegyük még hozzá a múzeum, a könyvtár digitalizált állományát, bővítsük a még nem digitalizált állománnyal, helyezzük mindezt egy platformra, gyarapítsuk az itt élő emberek tárgyi és szellemi emlékezetével, tegyük elérhetővé és kutathatóvá stb. Az a célom, hogy hagyjunk valamit magunk után ebben a világban, ami túlmutat a jelenen. Valami szellemiséget, szemléletmódot, ami ezzel a várossal a jövőben is azonosítható lesz.