erdi_repter_emlekmu_24_08

Megnéztük, hol állítanak emléket az érdi reptérnek

erdi_repter_emlekmu_24_08

Megnéztük, hol állítanak emléket az érdi reptérnek

Ha minden jól alakul, két éven belül egy közel négy méteres gránit szobor magasodik majd a Mecset utca végén.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ahogy arról a közelmúltban beszámoltunk, amolyan „nyílt napot” tartott augusztus 16-án a Érdi Repülőtér Emlékművéért Egyesület Érd-Ófaluban, a Mecset utca vége felé. Méghozzá azért, hogy megpróbáljanak néhány lépéssel még közelebb kerülni a civil szervezet nevében is megfogalmazott célhoz: legyen emlékműve a valaha volt érdi repülőtérnek.

Az elképzelés a tavaly elhunyt műrepülő világbajnoktól, Katona Sándortól indult, aki augusztus 16-án ünnepelné a születésnapját, azaz nem véletlen, hogy a bemutatkozó rendezvényt épp erre a napra szervezték.

(Egyébiránt, ha még sosem hallott az érdi reptérről, akkor ITT tudja pótolni az elmaradást.)

Az első „Gerle” típusú repülőgép bemutatása az érdi reptéren, 1930.
Kép forrása: Fortepan / Czapáry Jenőné gyűjteménye

Az emlékműre visszatérve, az első lépéseket még 2019-ben tették meg az ötletgazdák, mára pedig a megvalósítás is belátható távolságba került. Ennek a folyamatnak a részletes történetét IDE KATTINTVA tudják elolvasni.

Balla Imre, önkormányzati képviselő, valamint a télen alakult egyesület alelnöke és szóvivője az ÉrdMostnak elárulta, az Érdi Repülő Emlékműért Egyesületet nemrégiben bejegyezték, így végre saját számlaszámuk van, amire várják az adományokat.

„Nyílt nap” az érdi repülőtér emlékműért

Hiszen az emlékmű létrejötte elsősorban azokon a pénzbeli és egyéb felajánlásokon múlik majd, amikből remélik, egyre több lesz a jövőben. Azt egyébként még az egyesület alapításakor maga Csőzik László polgármester is hangsúlyozta, noha az önkormányzatnak szívügye az emlékmű, de elsősorban civil adakozásból kellene elkészíteni.

Balla hozzátette, ettől függetlenül az érdi önkormányzat már így is sokat segített azzal, hogy odaadta a területet a civileknek, akik már a leendő obeliszket készítő szobrásszal is egyeztettek, és nagyjából a költségeket is felmérték, ami – mint azt korábban is írtuk – mintegy húszmillió forint lehet.

„Nagyon reméljük, hogy jövő ilyenkor már arról tudunk beszámolni, hogy valami elindult. Legalább az alapozás, vagy, hogy a művész megkapta az anyagot. Én azt mondom, reálisan két év múlva nyáron beszélhetünk arról, hogy megnyitottunk, és már azon gondolkodunk, hogy milyen padot, milyen növényeket tegyünk az emlékmű köré tervezett kis parkba”

– fogalmazott az alelnök.

És, hogy ez valóban így legyen, ahhoz az egyesület tagjai megpróbálják az országosan is hírét vinni a kezdeményezésnek, és a folyamatos akciókkal támogatókat toborozni.

„Nyílt nap” az érdi repülőtér emlékműért

Balla Imre szerint, ha abból indulunk ki, hogy a valaha volt érdi repülőtér a magyar repüléstörténet kiemelkedő helyszíne, illetve, hogy a hazai repülős közösségnek fontosak a tradíciók, akkor nincs miért aggódni, hogy lesznek-e szponzorok.

Egyúttal azt is gondolja, a városnak is érdeke, hogy minél több olyan hely legyen Érden, ami történelmi és turisztikai értékkel bír.

Amennyiben szeretne hozzájárulni az emlékmű létrejöttéhez, akkor az ÉRDREP 11742111-25356353 számlaszámra tud utalni.

Illetve ha további információkra is kíváncsi az egyesülettel kapcsolatban, akkor a promse2021@gmail.com e-mail címen kérhet felvilágosítást.

Fotó: ÉrdMost

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email