A híres műrepülő, Besenyei Péter támogatásával épül emlékmű Érden

A híres műrepülő, Besenyei Péter támogatásával épül emlékmű Érden

Jövő nyárra elkészülhet az érdi reptér emlékműve. Augusztus 16-án több részlet is kiderül majd, a helyszínen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A műegyetemi sportrepülők az 1920-as évek végén hozták létre az Érdi Sportrepülőteret, ahol számos olyan pilótát képeztek ki, akik a magyar repüléstörténetben otthagyták a névjegyüket.

Az első „Gerle” típusú repülőgép bemutatása az érdi reptéren, 1930. Kép forrása: Fortepan / Czapáry Jenőné gyűjteménye

Innen indultak gépeikkel szerte az országban szervezett repülőnapokra, szálltak fel vitorlázó gépeikkel és repültek országos rekordokat. Itt repülték be a Műegyetem alagsori műhelyében a tagjaik által tervezett és épített motoros repülőgépeket.

Itt repülte be híres Gerle-13 gépét Bánhidi Antal.

Felszállás előtt a Gerle–14, 1940 / Kép forrása: Fortepan / Vojnich Pál

Egy tragikus baleset is fűződik az érdi reptérhez: 1942 őszén innen felszállva, és a reptér közelében szenvedett halálos kimenetelű balesetet ifjabb gróf Károlyi Gyula, Horthy Miklós kormányzó sógora. Ebben a szerencsétlenségben hunyt el Tasnády László, az első magyar aranykoszorús pilóta is.

(A reptér történetéről bővebben itt írtunk.)

1944-ben a repteret felgyújtották, de számos érdi még emlékszik rá, és elhatározták, hogy emlékművet emelnek a helyén.

A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület első érdi repülőtábora 1929. Balra Bánhidi-Lampich BL–6 típusú repülőgép, az első magyarországi kétüléses iskolagép, jobbra Lampich L–4/60 Bohóc típusú repülőgép. Előtte balra Dobos István pilóta, oktató és a táborparancsnok Endresz György pilóta, főoktató. Kép forrása: Fortepan / özv. Batta Ábrahámné gyűjteménye

A Magyar Repülő és Légisport Szövetség engedélyével egy munkacsoport érdi lokálpatriótákkal együttműködve kialakította az emlékmű formájának elhelyezésének javaslatát, és megkezdték a tárgyalásokat  az érdi önkormányzattal.

A város még 2020-ban megadta az elvi hozzájárulást az emlékmű elhelyezésével kapcsolatban, megbízták a kivitelezőt, és folyamatosan tárgyaltak az önkormányzattal, amely bevonta a Műegyetemet is – elvégre annak idején a műegyetemi sportrepülők hozták létre a repteret.

Gerle / Bánfalvy Ákos grafikája

Megszületett a látványterv, elkészült az előzetes költségvetés is, és megalakult az Érdi Repülőtér Emlékműért Egyesület, amely amellett, hogy összegyűjti a volt reptérrel kapcsolatos képeket, dokumentumokat, és ápolja a reptér emlékét, gyűjtést is szervez az emlékmű felállítására. (Ezzel kapcsolatos korábbi cikkünket lásd itt.)

Mint a mellékelt képen is látszik, a háromoldalas obeliszk tetején egy vitorlázó repülő látható majd.

Érdi repülőtér. Jancsó-Szokolay M–22 „Héjja” vitorlázó repülőgép, 1941 Kép forrása: Fortepan / Vojnich Pál

Az egyesület tagjai közt nemcsak lokálpatrióták és a városvezetés foglal helyet, hanem Besenyei Péter műrepülő-pilóta is, akinek oktatója valaha Katona Sándor világbajnok műrepülő volt. Katona – aki talvaly elhunyt – volt a kezdeményezője az emlékmű megépítésének – tudtuk meg Meszes Máriától, az egyesület elnökétől.

„Besenyei Péter nagy tisztelője Katona Sándornak, mentorunk és segítőnk minden tekintetben” – tette hozzá Meszes Mária.

A sérült kerekű Lampich L–4/60 Bohóc típusú repülőgép előtt a táborparancsnok Endresz György pilóta, főoktató, 1929. Kép forrása: Fortepan / özv. Batta Ábrahámné gyűjteménye

Az elnök az ÉrdMostnak elmondta: egyesületüket most, július végén jegyezte be a Fővárosi Törvényszék. Így már megkezdhetik működésüket. Fő céljuk az emlékmű felépítése, közadományokból.

A közel 4 méter magas gránit emlékmű költsége mintegy húszmillió forint.

„Pénzbeli adományokat is gyűjtünk, a vállalkozóktól, cégektől pedig azt szeretnénk kérni, hogy segítsenek nekünk a különféle munkákban, mint például az alapozásban, faültetésben” – hangsúlyozta Meszes Mária.

Az Érdi Repülőtér Emlékműért Egyesület augusztus 16-án szeretne bemutatkozni, illetve bemutatni a tervezett emlékművet – ami kedvező esetben jövő nyárra épülhet meg leghamarabb – az érdeklődőknek. Az emlékmű tervezett helyszínén, a Mecset utcában (a vízmű előtt) várnak mindenkit sok szeretettel, délután két órától. A kicsiknek kézműveskedést terveznek, és adományozásra is nyílik mód.

Kiemelt kép: Érdi Repülőtér Emlékműért Egyesület

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email