A Somogy Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy hatvanas éveiben járó férfival és három társával – két férfival és egy nővel – szemben.
Magyarország Ügyészsége azt írja, hogy az elkövetők stróman cégek által kibocsátott fiktív számlák befogadásával több száz millió forint adóhiányt okoztak az állami költségvetésnek.

Az ügyben egy érdi szálat is felgöngyölítettek a nyomozás során. A történet szerint a vádlott 2019-ben elhatározta, hogy a cég adófizetési kötelezettségének minimalizálása érdekében olyan már működő vagy frissen létrehozott stróman cégeket keres, amelyektől lapok gyártásával és terjesztésével kapcsolatos fiktív számlákat fogad be.
A bukócégek valótlan számlázásának összehangolásában a vádlottat egy érdi férfi segítette, akinek a közreműködésével négy stróman vállalkozást szerveztek be, melyeket két másik vádlott irányított.
A stróman cégek a számlákon szereplő szolgáltatások teljesítéséhez sem személyi, sem tárgyi feltételekkel nem rendelkeztek, és a vádlott Kft.-je felé irányuló számlakibocsátásban félévente váltották egymást.
A vádlott Kft.-je ezzel a módszerrel 2019 januárja és 2021 májusa között összesen 2,9 milliárd forint értékű fiktív számlát fogadott be a stróman cégektől, majd azokat az adóhivatalhoz benyújtott ÁFA bevallásoknál felhasználta, ezáltal 621 millió forint összegű vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.