A Jane Goodall Intézet 2018-ban közös kampányt indított a KÖVET Egyesülettel, az Afrikáért Alapítvány, az EMLA és a Védegylet Egyesület segítségével. A „Passzold vissza, Tesó!” program keretében kisméretű, nem működő, illetve elavult elektronikai eszközöket (mobiltelefon, GPS navigátor, okosóra, tablet) gyűjtenek.

Ugyan miért fontos egy csimpánzokat mentő szervezetnek a mobileszközök begyűjtése, újrahasznosítása? Mint a KÖVET posztjából kiderül, azért, mert a kisméretű elektronikai eszközök előállításához szükséges, kimerülő készletű koltánércet Afrikában veszélyeztetett fajok, a gorillák és csimpánzok élőhelyén bányásszák, felemésztve az élőhelyüket.
A bányászat nem ritkán gyermek-, illetve rabszolgamunkával zajlik. Fontos megjegyezni azt is, hogy mobiltelefonok életciklusuk végén gyakran a környezetet szennyezik tovább, hulladék formájában.

Ezt a folyamatot szeretné megállítani a „Passzold vissza, Tesó!” kampány: az összegyűjtött használt eszközöket továbbküldik, és azokat az ezzel foglalkozó cégek újrahasznosítják, illetve eldolgozzák.
Az akció szemmel láthatóan igen sikeres: 2025-ben 10095 darab készüléket sikerült összegyűjteniük 269 gyűjtőponton, több mint 285 ezer ember bevonásával.
És ez részben a Magyar Földrajzi Múzeum érdeme: az érdi intézmény volt a legeredményesebb a programban résztvevő közintézmények között. Egy év alatt a látogatók 107 darab telefont hoztak be a múzeumba, ami kb. 13 kg-ot tett ki. Ebből jelentős mennyiségű fémet lehet kinyerni.

A múzeum az aktivitásáért eszmei díjban is részesült: rendezhet egy szakmai előadást a KÖVET egyesülettel közösen, másrészt örökbe fogadhatta Perrine-t, a nagyon aranyos csimpánzkölyköt, aki ezáltal az érdieknek köszönhetően is jobb körülmények között élhet.
„Tíz csimpánzról kaptunk kisfilmet, és mi választhattuk ki, hogy melyik kölyköt szeretnénk örökbe fogadni. Mi Perrint választottuk, akinek a neve egyébként sziklát jelent – ez csupán véletlen, de nagyon jól illik múzeumunk karakteréhez”
– mondta az ÉrdMostnak Mácsai Anetta, az intézmény igazgatója.

Perrine örökbefogadása a múzeumnak nem jelent anyagi terhet, ugyanis a Jane Goodall Intézet a leadott telefonokból kinyert fém árából segíti Perrine-t, egy éven keresztül. Ha ez az időszak letelik, a múzeum döntheti el, folytatja-e a támogatást. Aki kíváncsi a kis csimpánzra, itt talál róla egy kedves kisfilmet.
Anetta elmondta azt is: a múzeum tavaly első ízben csatlakozott az akcióhoz, és idén is folytatják a gyűjtést. Akinek van kisméretű, már nem működő vagy elavult, feleslegessé vált elektronikai eszköze, az intézmény nyitvatartási ideje alatt leadhatja.

„Passzold vissza, Tesó!” kampány idén is folytatódik, a szervezők várják a támogatók segítségét. Aki szeretne gyűjtőpontot létrehozni a munkahelyén, az iskolában, vagy akárcsak egy rendezvényen, keresse a Jane Goodall Intézet, vagy a KÖVET Egyesület honlapját, és érdeklődjön a mobil@janegoodall.hu e-mail címen.