Ahogy arról korábban beszámoltunk, megkezdte a felkészülést az Érdi VSE labdarúgócsapata az NB III-as bajnokság tavaszi folytatására. Szombaton az első edzőmérkőzésre is sor került a Novák Ferenc Érdi Sportközpontban. A Pécsi Mecsek FC vendégeskedett az Ercsi úton.
Annak mindenképpen örülhettek a hazai szurkolók, hogy a csapat kapusa, Kertész Ferenc és a középpályás Révész András hosszú kihagyás után ismét pályára léphetett. Azonban jó eséllyel egyikük sem ilyen kezdésről álmodott, ugyanis már a 2. percben megszerezte a vezetést a vendégcsapat. Az első félidőben további három gólt jegyeztek a pécsiek, így 4-0-s eredménynél cseréltek térfelet a csapatok.
A második játékrészből még csak három perc telt el, amikor szépített a házigazda: a próbajátékon lévő Balázs-Hegedűs talált be a PMFC kapujába. Újabb szépítés helyett viszont ismét a baranyaiak voltak eredményesek. Az utolsó fél órában háromszor is bevették az érdi kaput, beállítva a 7-1-es végeredményt.
A vendéglátó együttesben több saját nevelésű labdarúgó és játéklehetőséghez jutott. Kádár Csaba, Béres Bálint és Tóth Rajmond egyaránt először szerepelt a felnőtt csapatban.
Felkészülési mérkőzés
Érdi VSE–Pécsi MFC 1-7 (0-4)
Gólok: Balázs-Hegedűs (48.) ill. Daru (2., 18.), Hegedűs (7.), Bukovina (33.), Balogh (60., 88.), Vas (90.)
Az Érdi VSE legközelebb is itthon játszik. 2025. január 29-én 18 óra 30 perctől az ISSIMO SE ellen lép pályára az Ercsi úton.