Nincs egészségkárosító hatása a „battaszagnak”

Nincs egészségkárosító hatása a „battaszagnak”

Az érdi önkormányzat rendszeresen kér tájékoztatást a battai helyzetről a megfelelő tájékoztatás érdekében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az elmúlt időszakban a közösségi médiában többen is kifejezték nemtetszésüket és aggodalmukat azzal kapcsolatban, hogy Érd egyes részein erős gázolaj szagot lehet érezni.

Ilyenkor teljesen jogosan felmerülnek a kérdések, hogy vajon mi állhat a szaghatás hátterében, káros-e az egészségre, vannak-e egyáltalán élettani hatásai.

Az ügyben az ÉrdMost megkereste az önkormányzatot, amelynek a környezetvédelmi osztálya kiemelten kezelte a beérkezett lakossági panaszokat. A Városháza kommunikációs vezetőjétől megtudtuk, hogy a hivatal felvette a kapcsolatot a százhalombattai finomítóval.

László Ferenc szerkesztőségünknek elmondta, hogy a beérkezett tájékoztatás szerint a MOL Dunai Finomító egyik üzemének nem tervezett leállítása okozhatott intenzívebb szaghatást, viszont a szakemberek már megtették a szükséges intézkedéseket, hogy a jövőben elkerüljék az ilyen eseteket.

Az olajipari tevékenység a lakosságra nézve a Dunai Finomító környezetében elhelyezett, független, a HungaroMET Zrt. által működtetett ún. OLM levegőtisztasági mérőállomások adatai alapján nem toxikus mértékű, a levegőterheltségi szint nem haladja meg az egészségügyi határértékeket függetlenül a szag kellemetlen és zavaró esetleges jelenlététől.

– áll a MOL tájékoztatásában.

László Ferenc hangsúlyozta, hogy Érd már kezdeményezte évekkel korábban, még a 2019-2024-es ciklusban az illetékes minisztériumnál, hogy egy levegőtisztasági mérőállomást állítsanak fel Érden is, de nem kaptak érdemi választ. Hozzátette: a városvezetés nem adja fel, most újabb kísérletet teszünk erre.

A kommunikációs vezető mindemellett emlékeztetett arra, hogy az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesülettel együttműködve, pályázaton elnyert támogatásából Érd hat pontjára – középületekre – telepített az önkormányzat légszennyezettség-mérőket, ám ezek nem olyan professzionális szerkezetek, mint a HungaroMET Zrt. által működtetett ún. OLM levegőtisztasági mérőállomások.

„Sajnos ennél több jogköre eljárni az ügyben az érdi önkormányzatnak nincs, de továbbra is rendszeresen kérünk tájékoztatást a MOL-tól a battai helyzetről, hogy megfelelően tudjuk tájékoztatni az érdi lakosságot”

– jegyezte meg László Ferenc.

A MOL-nál jelenleg is dolgoznak olyan műszaki megoldások bevezetésén, amelyek a Dunai Finomító működéséből eredő esetleges szaghatást tovább tudják csökkenteni. A cég szerint ennek eredményességét a szaghatás intenzitásának és gyakoriságának csökkenéséről beszámoló lakossági visszajelzések, valamint az elmúlt három évben beérkező panaszok számának szignifikáns csökkenése igazolja számukra.

fotó: MOL Facebook-oldal / Freepik

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email