„A festészet rángatott ki a depresszióból” – írtuk nem is oly rég Kovács Árpádról, aki 1951-ben az erdélyi Marosvásárhelyen született, és sok-sok vargabetű után, az ezredfordulón kötött ki Érden.

Noha a rajzolás, festés már gyermekkorában megérintette, mégsem lett belőle hivatásos művész. Igaz, annyira távolra sem került ettől a világtól, hiszen textilmérnökként kezdett dolgozni, majd évtizedek múltán ismét ihletet kapott, ecsetet ragadt és festeni kezdett.

És, ami eleinte csupán hobbinak tűnt, az lassacskán komolyan vehető művészi tevékenységgé érett, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy 2013-ban már egyéni tárlaton mutatkozhatott be a közönségnek.

Az utána következő években pedig több, mint húsz egyéni és csoportos kiállításon mutathatta meg magát, Budapesttől kezdve, Debrecenen és Kolozsváron át, egészen Érdig.

A következő párbeszéd – ami a vele készült portréfilmünkben hangzott el – talán jól kifejezi az elhunyt alkotó szándékait:

– Mit gondolsz, amikor majd visszatekintenek a munkásságodra, akkor hova fognak sorolni?
– Szeretném, ha a képek önmagukért beszélnének, és azt mondanák, hogy ez olyan Kovács Árpádos.

A hetvenhárom évesen eltávozott festőművészről szóló videónkat itt alább tekinthetik meg, míg a vele készült rádióinterjúnkat IDE KATTINTVA hallgathatják meg.