Most, hogy ismét kisütött a nap, nemcsak azt érdemes tervezni, hová menjünk nyaralni, hanem, hogy miként védjük meg magunkat a következő villámárvíztől. Merthogy lesz, az nem kétséges.
Aki még mindig úgy érzi, hogy a klímaváltozás elkerülhetetlen, de legalább lassú folyamat, az téved. Elég belenézni a hírekbe. Pár hete Afrika Száhel övezetében mértek 49 fokot, három napja pedig megdőlt az országos melegrekord az indiai Delhiben – 52,9 fokot mértek, és emberek tömegei várták az utcákon a megváltó vízszállító tartálykocsit. Most, mikor itthon napok óta aggódva néztük a fekete felhőket, hogy még mindig és már megint esik, nehéz elképzelni, hogy az időjárás másik szélsősége fog gondot okozni, pedig hát mérget vehetünk rá. A klímaváltozás legfőbb ismérve ugyanis nem (csak) az, hogy egyre melegebb lesz, hanem, hogy nő az időjárási szélsőségek gyakorisága.
Fontos azt is tudatosítani, hogy ne az államtól, a polgármestertől vagy a Jóistentől várjuk, hogy megoldja az anomáliák elhárítását, kezelését, hanem tegyük meg, amit megtehetünk. Érd számos területe kiemelten veszélyeztetett villámárvizek idején. Ehhez képest a védekezéssel nem állunk jól. Íme, néhány olyan tényező, amelynek megoldása kifejezetten rajtunk múlik.
- Zöld növényzet megtartása, telepítése.
Érd klímastratégiájában olvashatjuk, hogy létfontosságú „a Helyi Építési Szabályzatban foglaltaknak megfelelően a kertvárosias lakóövezetben az elvárt vegetáció megkövetelése, illetve a telken belüli előírt (jellemzően min. 50%-os) zöldfelületi mutató betartatása. Ösztönözni kell, hogy a kertvárosiasság ne a térkő és fű egyvelegét jelentse. Élő kertek nélkül sem a csapadékvíz kezelésében, sem a CO2 megkötésben nem lehet előre lépni.” Ehhez képest ma Érden szinte minden új építkezés teljesen lekopaszított telekkel indul, nem gondolva arra, hogy legkorábban húsz év múlva lesz rajta értékelhető méretű fa. Holott elsődlegesen a növényzet az, amely képes megtartani, szikkasztani, gyökerei mentén felszívni és elvezetni a csapadékot. - Vízelvezető árkok tisztán tartása.
Ezeket a város számos utcájában feláldozták a lakók annak érdekében, hogy az autók tudjanak hol parkolni. Miközben egyébként a parkolást a telek területén kellene megoldani. Csak hát ugye nem egy (és nem két) autó van sok háztartásban. Az elvezető és szikkasztó árkokat tehát helyre kellene állítani és karbantartani. - Esővíz szikkasztása.
Nem megoldás, ráadásul tilos is az utcára vagy a szomszéd telkére vezetni a csapadékvizet. Ehelyett inkább olyan ingatlanoknál, ahol nincs annyi növényzet, hogy elnyelje a vizet, érdemes szikkasztót telepíteni. Ehhez több, egymásba kapcsolható alagút elemet kell a föld alá telepíteni, melyeket a két végén le kell ugyan zárni, az itt összegyűlő víz azonban több irányba is el tud folyni, és azt magába szívja az alsóbb talajréteg. - Esővíz gyűjtése.
Ha a vizet később locsolásra is akarjuk használni, akkor viszont elsősorban a megtartása a cél. Ez azért is jó, mert lehetővé teszi a víz hasznosítását olyan célokra, amelyekhez nem szükséges az ivóvíz minőség. A növények például jobban is örülnek a lágy csapadékvíznek, és vécéöblítésre, mosásra is megfelel a „szürkevíz”. Az erre kialakított gyűjtőrendszerek az esővizet a tetőszerkezetről föld alatti ciszternákba vezetik és megszűrik. Az ereszcsatornában elhelyezett szűrő felfogja a nagyobb szennyeződéseket, a második szűrő pedig – a ciszterna közvetlen közelében – az apró törmelékeket, madárürülékeket, magvakat. Egy ilyen rendszer kiépítése nem olcsó mulatság, de egyrészt hamar visszahozza az árát, másrészt biztonságot nyújt haváriaesetekre – legyen az áradás vagy éppen súlyos vízhiány.
A legszellemesebb, egyúttal legigazabb mondás – egy esküvői meghívón olvastam -, hogy az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elvonulását, hanem arról, hogy megtanuljuk, hogyan kell táncolni az esőben. Bár sosem fog úgy menni, mint Gene Kelly-nek, szemléletet legalábbis tanulhatunk tőle.