erdi_piknik_2024

Így piknikezett Érd a hétvégén

erdi_piknik_2024

Így piknikezett Érd a hétvégén

A város legnagyobb házibulija ugyan véget ért, de most felidézheti velünk a legjobb pillanatokat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdi Szepes Gyula Művelődési Központ a mögöttünk hagyott hétvégén immár negyedik alkalommal szervezte meg az Érdi Pikniket. A Magyar Földrajzi Múzeum kertjében megtartott három napos fesztiválra most is több ezren látogattak ki, árulta el az ÉrdMostnak Vermes Zoltán, a művelődési központ megbízott igazgatója.

Mint elmondta, az idei esemény különlegessége volt, hogy a Piknik történetében először nemzetközi fellépőt is hívtak. Meg is telt az udvar a diszkókorszak nagyágyújának, a Boney M-nek a koncertjére. Persze a többi fellépő sem üres nézőtér előtt játszott, amit fotóink, valamint a számok is bizonyítanak, hiszen a három nap alatt nagyjából hétezer ember gondolta úgy, hogy hosszabb-rövidebb időre megjelenik a rendezvényen.

Vermes Zoltán és kollégái számára külön büszkeség, hogy a pénteki és vasárnapi színpadi produkciókkal azokat a korosztályokat is sikerült elérniük, akiket egyébként nem könnyű. Konkrétan a mai tizen-, huszonéves nemzedéket.

Szerinte egy ilyen program a helyi identitás kibontakoztatása miatt is fontos. Hiszen azok a fiatalok, akik itt voltak, és jó élmény volt számukra, ők érzelmileg is elkezdhetnek kötődni a városhoz. Később is jó szívvel idézik majd fel az itt szerzett emlékeket, fogalmazott a művelődésszervező.

Vermes Zoltán hozzátette, négy Érdi Piknik után már kellő tapasztalatot gyűjtöttek ahhoz is, hogy „továbbgondolják” a dolgot, és akár új ötleteket is megvalósítsanak. Például felmerült egy új helyszínnek a lehetősége, vagy, hogy megpróbáljanak egy szélesebb közönséget megszólítani, miként a programkínálatot is lehetne még színesíteni, de ezek most még csupán elképzelések, hangsúlyozta.

Addig is nézze meg az Érdi Piknik három napjáról készült hangulatvideóinkat IDE, IDE és IDE kattintva! Vagy épp a legjobb fotókat az alábbi galériában.

Fotó, videó: ÉrdMost/Czere Bálint, Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email