esoviz_illusztracio_freepik_erdmost

Szükség lesz még az esernyőre

esoviz_illusztracio_freepik_erdmost

Szükség lesz még az esernyőre

Hétfőn még csapadékos lesz az idő, de a hét további részében már kevésbé kell erre számítani.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hétfőn az összefüggőbb felhőzet keletebbre helyeződik, mögötte gomolyfelhő-képződésre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel – írja a várható időjárásról az Országos Meteorológiai Szolgálat.

fotó: HungaroMet

Délelőtt szórványosan a középső országrészben, majd egyre inkább keleten várható eső, zápor, a nap második felére csökken a csapadékhajlam, de néhol még lehetnek záporok.

fotó: HungaroMet

Egy-egy helyen az ég is megdörrenhet. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható. Késő este 4 és 10 fok közé hűl le a levegő.

Országos előrejelzés hétfő estétől kedd reggelig

Alapvetően gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, de a Tisza vonalának tágabb környezetében erősen felhős, borult körzetek is előfordulnak majd. Az éjszaka második felében a Nyugat-Dunántúlon csökken majd a felhőzet, kisebb eső néhol előfordulhat.

fotó: HungaroMet

Az északi, északnyugati főleg a Dunántúlon élénkülhet meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 8 fok között alakul, de a nyugati határszélen gyenge fagy is lehet.

Így alakul a hét időjárása

A hét ugyan esővel indul, de a következő napokban fokozatosan csökken a csapadékhajlam. Összességében marad az enyhe, tavaszias idő, de a nappali maximumok elmaradnak az előző napokban mért értékektől. A hajnalok is hűvösebbek lesznek, a hét közepén fagypont körüli értékeket is mérhetünk.

fotó: Időkép

 

fotó: freepik.com / HungaroMet / Időkép

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email