Érd-Budaörs női kézilabda

Az MTK ellen megy csatába az érdi kézicsapat

Érd-Budaörs női kézilabda

Az MTK ellen megy csatába az érdi kézicsapat

Akár az új igazolás, Háfra Luca is bemutatkozhat az MTK elleni kézilabdameccsen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bravúros szereplésre lenne szüksége az Érdnek az MTK Budapest ellen szombat délután, a női kézilabda NB I 21. fordulójában. A fővárosi együttes a tabella hetedik helyné áll a játéknap előtt, ellenben a vendégcsapat tizenharmadik pozícióban található. Az előzetes esélyek tehát nem Simics Judit gárdája mellett szólnak, azonban egy százszálakon pörgő csapat akár pontot vagy pontokat is rabolhat a kék-fehérek ellen.

Az mindenképpen pozitív előjel érdi oldalon, hogy nemrég hosszabbított szerződést a vezetőedző, Simics Judit, továbbá két kézilabdázó, Sztankovics Réka és Dávid-Azari Fruzsina. Vagyis fontos kérdések tisztázódtak az elmúlt napokban, hetekben, így nyugodtabb körülmények között lehetett készülni a mostani mérkőzés előtti bajnoki szünetben.

Az is jó hír a klub háza tájáról, hogy bejelentették az első új igazolást Háfra Luca személyében, aki a Pénzügyőrtől érkezett Érdre és a korábbi utánpótlás-sikerek után a felnőtt mezőnyben is együtt dolgozhat Simics Judittal.

2023. április 15., szombat, 17:00, Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
Női kézilabda K&H Liga, 21. forduló
MTK Budapest – Érd

A mérkőzés beharangozó videója:

Fotó: archív/Pecsuvácz Péter

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email