A régi vásártér helyén ma a Lidl vásárlói parkolnak. 1945 fagyos januárjában ott kellett gyülekeznie minden 16 és 60 közötti férfinak: érdieknek, tárnokiaknak, diósdiaknak, battaiaknak. Azt mondták nekik, Ercsibe kell menniük, ott adnak bumáskát, és akkor minden rendben lesz. Két hét telt el azután, hogy megszállót cserélt Érd: a németeket és a magyar hadsereg maradványait kiűzték az oroszok. Nem lehetett tudni, mi várható tőlük, csak azt, hogy nem ajánlatos ujjat húzni a „felszabadítókkal”.

Ercsiig még talán hitték is a bumáskát, vagyis a mesét az igazoló papírról.

„Megpróbáltak összeszámolni bennünket, de nem sikerült, mindig elvétették a számolást. Aztán elindították a menetet, az eleje már a futballpályánál volt, amikor még voltak a Vásártéren. Ez körülbelül három kilométernyi távolság, és nagyjából ötösével mentünk, úgyhogy lehettünk vagy tíz-tizenkétezren. Ercsiig laza volt a kíséret, azt mondták, ott kapunk papírt. Ott már magyar és német hadifoglyok voltak, szigorúbb lett az őrizet, és egyértelművé vált, hogy foglyok vagyunk.
(Pokornyi Alajos – Romániában és Ukrajnában dolgoztatták, 1946-ban engedték el.)

„Egyszer csak gyün egy teherautó, gyütt egy csomó „davaj”, körülfogtak, aztán nem engedtek senkit se félre se lépni. Elhajtottak Ercsibe bennünket, körülbelül nyolcszázan lehettünk. Egypárat kiválogattak, villanyszerelőt, egypár tűzoltót, azok itthun maradtak, a többit aztán hajtották el a Tónicsapáson, föl Ercsibe, egy nagy, hatalmas istállóba. Ott letettek egy pokrócot, pénzt, bicskát, mindent dobáljunk a pokrócra, mert akinél megtalálják, azt megverik.”
(Szilágyi József – főként Ukrajnában dolgoztatták, 1948-ban térhetett haza.)

„Én utász voltam, ’44. júniusban szereltem le a Szovjetunióban, Kartocska községben, tizenhét hónap után. Hazajöttem, azt karácsonykor már itt voltak a szovjetek, és január 8-án kidobolták, hogy tizennyolctól hatvanéves korig gyülekezzenek az emberek. Kimentünk a Vásártérre, azt tíz óra körül körülfogtak géppisztolyos őrök, és vittek egész Bajáig. Ercsibe’ szállásoltak először, onnan lementünk egész Földvárig, ott átmentünk a Duna-hídon. Akkor megszökhettem volna, de a sógorom lebeszélt. Azt ő meghalt Szegeden, engem meg kivittek a Szovjetunióba.”
(Póth József – 1945 szeptemberében engedték haza.)

A falu kettészakadt, mert Újfalu a németek kezén maradt, Ófalut pedig Tököl felől az oroszok foglalták el. Na, azt a németek december 24-e után mentek Budára, mer’ akkor zárták körül Budát. Január 8-ra dobolták össze a férfiakat, voltunk vagy ötezren. Sorba állítottak bennünket, és én az első sorba kerültem. Hát tél volt, a nagykabátom alatt ott volt a fekete reverenda. Egy fiatal szovjet sétált ott előttünk, egyszer csak odajön hozzám, és kérdi: „Sto szi, tü pop?” „Dá, já szvescsenik” (Igen, lelkész.) Rám néz, és azt mondja: „Davaj, davaj, igyí dámoj, moli!” Menj haza imádkozni! S így ő emelt ki a sorból.
(Jáki Ferenc)

„A Paprikás néni meglátta apát a menetben, és odakiáltott neki: „Jaj, Dudás úr, ugorjon ki a sorból, lépjen be a kertkapumon!” „Nem – mondta apám −, megkapom az igazolványt, és megyek haza a gyerekeimhez.” Nem lépett ki. Volt, aki kilépett, és lelőtték. Volt, aki haza tudott szökni. De az apám nem reszkírozott a hat gyerekkel. Az egész előzménye az volt, hogy apát ’42-ben behívták katonának. Volt nála egy első világháborús kép, és az akkori tisztje – aki rajt volt a képen is –, az volt ott a bevonulásnál. Amikor felismerte, és megtudta, hogy hat kiskorú gyereke van, azt mondta: „Idehallgasson, álljon a sor végére, ne mondja, hogy kovács, és ha én találok egy másik kovácsot, akkor én magát leszerelem.” Így is lett. Megmenekült a Don-kanyartól. Ez a borzasztó, hogy onnan megmenekült, nem volt katona, nem volt párttag, nem volt semmiféle szervezetnek a tagja, és mikor már vége lett volna a háborúnak, az oroszok vitték el… És én később, ha mondtam ezt valahol, nem hitték el, azt mondták, a németek vitték el, pedig az oroszok voltak.”
(Dudás Margit az édesapjáról, aki Szegedig jutott, ott halt meg tífuszban, 1945 áprilisában)

Most, január 8-án csak egy séta lesz, az ő nyomdokaikban haladva, mesélős megállásokkal az Ercsi út végéig, és onnan vissza. Az emlékmenet 9 órakor indul az egykori vásártérről (a régi buszpályaudvar parkolójából). Részletek itt.

A szabadtéri történelemórát Süle Zsolt szervezi, aki az Érd FM munkatársának személyes érintettségéről is mesélt.