22_03_29_erdmost_nincskep

Jön a dobogósok csatája

22_03_29_erdmost_nincskep

Jön a dobogósok csatája

Az Érdi VSE a Puskás Akadémia FC II. vendégeként lép pályára vasárnap.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szeptember 25-én, vasárnap 11 órától a tabella második helyén álló Érdi VSE a harmadik helyezett Puskás Akadémia FC II vendégeként lép pályára az NB III Nyugati csoportjának 9. fordulójában – olvasható az Érdi VSE honlapján.

A 2022–2023-as idényt hat győzelemmel és két vereséggel kezdő Érdi VSE a még veretlen és velük azonos ponttal (18) álló Puskás Akadémia FC II-höz látogat Felcsútra. Nagy Ádám együttese  öt győzelemmel és három döntetlennel foglalja el a tabella harmadik helyét.

Izgalmas mérkőzésre van kilátás Felcsúton, de meg kell jegyezni, hogy a válogatott szünet is nagy hatással lehet a mérkőzésre, hiszen a Puskás Akadémia élvonalbeli csapatából is több játékos visszajátszhat. Igaz, a második számú együttesből is bőven van kire figyelni, hiszen például a felcsútiak támadója, Magasföldi József már nyolc gólnál jár az idei kiírásban.

„Bárhogyan is állnak fel, nagyon jó csapattal fogunk találkozni, bátor támadófocit játszanak, nehéz dolgunk lesz, de minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy három ponttal távozzunk Felcsútról – fogalmazott Ebedli Zoltán.

A szeptember 25-én, vasárnap 11 órakor kezdődő Puskás Akadémia FC II–Érdi VSE mérkőzést Büki Gábor vezeti, segítői Ország Péter és Imrő János lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 9. forduló
09.25., 11.00: Puskás Akadémia FC II–Érdi VSE

Képünk illusztráció

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email