PuskasLilla_Hadnballerd

Női kézi: belső posztra érkezik az ÉRD harmadik szerzeménye

PuskasLilla_Hadnballerd

Női kézi: belső posztra érkezik az ÉRD harmadik szerzeménye

Az ÉRD női kézilabdacsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy a következő szezonban Horváth Roland együttesét erősíti az átlövőként és irányítóként is bevethető Puskás Lilla.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A 23 éves kézilabdázó pályafutását a Ferencvárosnál kezdte, majd négy szezont töltött a Nemzeti Kézilabda Akadémián, ahonnan a 2018/19-es idényben igazolt a Szent István SE-hez, a legutóbbi három idényt pedig Kispesten töltötte, melynek nagy erőssége volt, hiszen 38 bajnokin 187 gólt szerzett.

„Elég váratlan volt az Érd megkeresése, de nagyon örültem neki, mert egy kisebb sérülésből tértem vissza. Számomra ez az első NB I-es lehetőség, ezért mindenképp szerettem volna élni vele. A sérülésből egyébként teljesértékű játékosként tértem vissza, már százszázalékos vagyok. Ez a kis szünet engem csak megerősített. Testileg és lelkileg is sokkal jobban érzem magam most”

– mondta a klub honlapján Puskás Lilla, megjegyezve azt is, az ÉRD-ben játszik egy korábbi csapattársa, jó ismerőse, Mód Noémi is, aki bátorította az átigazolásban.

„Mindenféleképpen be szeretném bizonyítani saját magamnak és volt edzőimnek is, hogy meg tudom ugrani ezt a lépcsőfokot. NB I/B-ben már stabil játékosnak számítok, húzóembere voltam a csapatomnak is és szeretném megmutatni, hogy az első osztályban is képes vagyok megállni a helyem. Mód Noémit már ismerem az érdi együttesből, még Kispesten játszottunk együtt és ki is kérdeztem egy-két dologról. Egyből biztatott, hogy vágjak bele, úgyhogy az is nagyon motivál, hogy Noémi itt van”

– fogalmazott Puskás Lilla.

Mint ismert, az ÉRD korábban Horváth Roland vezetőedzővel, illetve Csáki Lillával, Kiss Dorottya Zsófiával, Kóka Mariannal, Kopecz Barbarával, Kántor Kamillával, Landi Gabriellával, Mód Noémivel, Paróczy Sárával és Sztankovics Rékával is szerződést hosszabbított, illetve eddig a Debrecenből érkező kapus, Csapó Kyra, illetve a Győrből érkező fiatal tehetség, Gerencsér Fanni érkezését jelentette be, s egyelőre az MTK-hoz igazoló Szabó Kitti távozásáról számoltak be.

Horváth Rolandék számára most néhány hetes szünet van a bajnokságban, s legközelebb csak május 7-én lépnek pályára, amikor 18 órától a Kisvárda Master Good SE-t látják vendégül az ÉRD Arénában, majd 15-én, 15 órától az Aréna Savariaban a Hungast Szombathelyi KKA vendégeként vívnak rangadót. Az ÉRD a szezont május 21-én, 18 órától a Budaörs elleni hazai mérkőzéssel zárja.

kiemelt kép: handballerd.hu

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email