Hatalmas siker volt az első Pí futás

Ragyogó napsütéses időben több száz résztvevővel zajlott le március 14-én az első érdi Pí futás, a Szikra Tehetséggondozó Egyesület szervezésében. Két táv volt, a nagyobbak és edzettebbek 3,14 kilométert futottak, míg a kicsik a 314 méteren mérhették össze az erejüket.

Szuper dolog, hogy a pandémiát követően sem halnak el az ötletek a városban, ugyanis a Szikra Tehetséggondozó Egyesület már két évvel ezelőtt kitalálta, hogy megemlékezik Albert Einstein születésnapján, március 14-én a pí napról, ami kis híján 3,14, a mai a matematikusok és a pí ünnepe.

A pí, egy 31 trillió számjegyig kiszámolt, különleges szám, melynek használata mintegy 4000 évvel ezelőttig, a babilóniaiakhoz nyúlik vissza. Ma már a pí – a görög ábécé betűjével ábrázolva π – az egyik legismertebb matematikai állandó, a kör kerületének és átmérőjének hányadosa, leggyakrabban 3,14 formában használva.

A futásra nagyon sokan regisztráltak, valamennyien 500 forinttal támogatták a Szikra nyári táborát, voltak, akik a III. kerületből érkeztek az eseményre, de helyi sportolók és sportegyesületek is részt vettek a pí futáson, ami minden bizonnyal hagyomány lesz és mostantól minden évben megrendezik majd.

Kapcsolódó cikkeink

Az intézmény 20 éve viseli Lukin László zenepedagógus nevét, maga az iskola 60 éve működik, miközben 100 éve született a névadó. Az ünnepi tanév

További cikkeink

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email