antunovits

Ez történt az 1. számú választókerületben

antunovits

Ez történt az 1. számú választókerületben

Az Érd TV Párbeszéd című műsorában Antunovits Antal önkormányzati képviselő számolt be az 1. számú választókerületben történt eseményekről. Szó esett többek között járdaépítésről és vízelvezetésről, valamint a Hamzsabég térre tervezett közösségi parkról is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Antunovits Antal, az 1. számú választókerület képviselője számára – állítása szerint – nagy meglepetés volt, hogy 26 hónap után megszólalhat a tv-ben, ugyanis ő úgy érzékeli, az utóbbi időben kevesebbszer van lehetősége beszámolni a választókerületben történt eseményekről. Elmondta, hogy 2020-ban az Edit utcától a Karolina utcáig, míg 2021-ben a Karolina utcától a Széles úti piacig készült el a járda. Nagyon szomorúnak tartja azonban azt, hogy Ófaluban nem készült járda, holott leadta az igényeit 2019-ben arra vonatkozóan, hogy mit szeretne megvalósítani, és egészen mostanáig semmi nem történt, kivéve a Vető utca folytatását, ahol mart aszfaltot teríttek le. Mint mondta, 9000 tonna mart aszfalt várta a sorát a piactéren, amiből rengeteg problémájuk adódott, ugyanis az abból kioldódott víz belefolyt a Bara-patakba, és az ott élőknek vitte a kártányszagot.

„Remény azért van, mert a polgármester úr bevette programjába a Járom, a Dózsa György és a Júlia utcát. Mint a közgyűlésen is elmondtam, nagyon örülök mindezeknek, ugyanakkor a komplett vízelvezetését is meg kell csinálni, mert különben semmi értelme.”

Hozzátette, a Nyereg és a Gereblye köz is problémás, áldatlan állapotok uralkodnak ott is, ezek is megoldásért kiáltanak. Mint mondta, vízelvezetés kérdésében nem tudtak előre lépni az elmúlt több mint két évben. Az újfalusi részen jól áll ez a projekt, ám Ófaluban nem tudták folytatni a munkálatokat, és rengeteg utcában nem megoldott a vízelvezetés.

Ugyanakkor nagy örömet jelentett a képviselő számára, hogy önkormányzati segítséggel világítást kapott az ófalusi kápolna. Fájó pont számára, hogy a közgyűlés által megszavaztatott, a műemlékek felújítására fordítandó 10 milliós keret nem lett felhasználva.

„A kápolna beázik, a tetőszerkezet hibás, a cserepek le vannak csúszva, így akkor lett volna jó kivilágítani, miután ebből a 10 milliós keretből felújították.”

A pincesoron a Modern Városok Program keretein belül folytatódott a munka, aminek szintén nagyon örül a képviselő, mert már májusban vagy talán előbb is elkezdődtek a munkálatok. Szó esett a Hamzsabég térről is, ahová játszóteret, pihenőparkot képzeltek el, illetve a Minaret környékének teljes felújítására is megvannak a tervek. Igazi közösségi teret szeretnének ott kialakítani.

„A tervek szerint nem menne el a Minaretig a busz, hanem a Hamzsabég téren lenne a buszforduló, természetesen a lakók beleegyezésével.”

Antunovits Antal elmondta, mind a polgármesterrel, mind a képviselőtársaival jó kapcsolatot sikerült kialakítani, nem ellenségként néznek egymásra, de hozzátette, nem tud olyan fejlődést felmutatni, mint a korábbi városvezetés alatt. Korábban ugyanis minden évben meg tudott csináltatni két utcát, ehhez képest most kétévnyi, vagyis négyutcányi hátrányban van. A képviselő végül megemlítette, komoly hiányosságnak tartja, hogy nem tájékoztatják arról, mi történik a választókerületében, hol fognak dolgozni, csak onnan értesül róla, hogy elkezdődött egy munkálat, hogy sokat jár a városban és saját körzetében, és így látja, ha történik valami.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email