22_03_29_erdmost_nincskep

Martonvásárig vonatozott az egyik, szilveszterkor elszökött kutya

22_03_29_erdmost_nincskep

Martonvásárig vonatozott az egyik, szilveszterkor elszökött kutya

Mint ismert, szilveszterkor három érdi állatvédő szervezet közösen összefogva tartott ügyeletet a világgá szaladt kutyák hazajuttatására. Volt olyan kutya, amely Martonvásárig vonatozott, majd a mozdonyvezetők segítségével jutott vissza Érdre, ahonnan pedig az önkéntesek hazaszállították.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Benke-Kovács Gabriella, az Érdi Civil Állatmentők tagja az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában beszámolt róla, szervezetükkel tizenöt kutyát szállítottak haza, amely több, mint az elmúlt években.

„Tényleg iszonyatos mennyiségű hang- és zajtechnika hagyta el Érd térségét a levegő irányába, úgyhogy az állatok nagyon meg voltak zavarodva, de az emberek is belehúztak, mert nem csak az engedett időben, hanem jóval hamarabb elkezdték, ezért nekünk is hamarabb elkezdődött a szilveszteri kutyák után szaladgálás” – mondta Benke-Kovács Gabriella. Kitért rá, idén mindössze két olyan kutyát találtak, amelyben nem volt chip.

Beszámolt arról is, volt olyan gazdi, aki észre sem vette, hogy eltűnt a kutyája és mint kiderült, a házi kedvenc számára tragédiával végződött az este. Benke-Kovács Gabriella kiemelte, ismeretei szerint a Sirius Állat- és Természetvédelmi Alapítvány menhelyén még egy kutyának keresik a gazdáját, mert az nem rendelkezik (regisztrált) chippel.

A szilveszterkor világgá szaladó kutyák hazajuttatására a Sirius Állat- és Természetvédelmi Alapítvány az Érdnyugat Egyesülettel és a Monty Angyalai Egyesülettel fogott össze. Mint Gáspár Katalin, az Érdnyugat Egyesület elnöke az Érd Tv-nek ismertette, 35-37 kutya eltűnéséről kaptak jelzést, amely javuló tendenciát jelez az elmúlt évekhez képest.

Gáspár Katalin beszámolt egy nem mindennapi kutyamentésről is, hiszen egy masiniszta jelezte feléjük, hogy egy kutya Érden felszállt a Martonvásár felé közlekedő vonatra, majd a visszafelé érkező vonattal egy másik mozdonyvezető hozta vissza az állomásra, ahol már az ügyeletet végző kutyamentők várták a jószágot.

Masni kutya kirándulása azonban jól végződött, hiszen a következő estét ismét gazdáival tölthette.

Gáspár Katalin hozzátette, volt olyan eset is, amikor a gazdi a teljes szilveszter estéjét eltűnt labradorja után kutatva töltötte, de megérte a fáradozás, mert a jószág hazakerült.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email