Nehéz volt átállnia tavaly az online oktatásra?

Egyfajta tanulási folyamat volt nekem is. Az ember minden oktatási folyamat során tanul a hibáiból, a visszajelzésekből, és megjegyzi a sikereket – mindezt pedig beépíti a munkájába. Az, hogy online oktassunk, személyes jelenlét nélkül, nem az, amire az iskolát kitalálták. Egy ilyen rangos elismerés után különösen hangozhat, de a magam részéről az egész digitális oktatást szeretném minél hamarabb elfelejteni. Persze megőrizném a tapasztalatokat, beépíteném a személyes jelenléttel történő oktatásba a jó dolgokat – mert azért volt rengeteg pozitív hozadéka is.

Mi volt a legnagyobb kihívás ebben az új rendszerben?

Az, hogy egész nap a gép előtt kell lennünk. Odaülünk reggel hétkor és felállunk este nyolckor, hiszen a tanórákat nemcsak megtartjuk, hanem elő is készítjük. Az online oktatás nem azt jelenti, hogy a kamerába hintjük az okos gondolatokat, előadást tartunk, beszélünk a diákokhoz. Az óráimon igyekszem bevonni a diákokat, hogy ők is aktív, cselekvő részesei legyenek a tanulási folyamatnak oktató szoftverek, alkalmazások segítségével. Vannak olyan felületek, ahol a diák végigmegy a különféle feladatokon, és rögtön visszacsatolást kap, egy beágyazott oktatóvideó után kérdéseket kap, és ha valami nem megy, akkor magyarázatot is, vagy azt, hogy hol tud utánanézni. Ezeket az órákat előkészíteni hatalmas feladat, és rengeteg időt vesz igénybe. Az online oktatásban egyébként nekem nem a technikai megvalósítás a legnehezebb, hanem a lelki oldal. Mi történjék egy jó hosszú munkanap után, amikor felállok a géptől? Nézzünk meg itthon egy filmet? A képernyőt nézni sincs már kedvem, kimenni nem lehet, mert kijárási tilalom van. Az a legnehezebb, hogy mindennap oda kell ülni a gép elé. Volt már olyan, hogy reggel elindultam a dolgozószoba felé, megláttam a gépet, és úgy döntöttem: inkább sétálok még egy kicsit a környéken az első óra előtt.

A diákokkal való viszony is más lehet, mint a jelenléti oktatás idején.

Nem könnyű bennük tartani a lelket, hiszen nem látszik, hogy érzik magukat. A kamerakép messze nem ugyanaz, mint amikor óra elején köszöntjük egymást, és a diák testtartásából, arckifejezéséből, mozdulatából látszik, hogy van. A digitális térben ez teljesen más, még akkor is, ha mindenki bekapcsolja a kameráját.

Maróti Zsolt Viktor tizenhárom éve van a tanári pályán, tíz éve tanít a VMG-ben. 2018-ban elnyerte a tankerület által alapított Aranycsengő Díjat, ugyanabban az évben Miniszteri Elismerő Oklevélben is részesült.

Egyáltalán nincsenek visszajelzések?

A jelenléti oktatás során a pedagógus, illetve a diák folyamatos visszajelzést kap. Ne csak a dolgozatokra, felelésekre gondoljunk, hanem amikor a diák odalép, hogy tanár úr, van még egy kérdésem. Vagy egyszerűen csak megjegyzi, hogy jó óra volt, érdekes dolgokat hallott, kérdez valamit. Ilyen az online oktatásban szinte egyáltalán nincs. Sőt, ahogy telnek a hónapok, egyre nehezebb a helyzet: óra elején megkérdezem, hogy vannak, és a válaszok hiányából és az arcukon is azt láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg: nincs mit mondaniuk. Mert mi történt velük? Semmi. Otthon ülnek. Örkénynek van egy zseniális egypercese, a Közvélemény-kutatás. Irodalomórán ezt dolgoztuk fel. Kicsit átírtam a műben szereplő kérdéseket, és nekik egy online módon kitölthető űrlap segítségével kellett válaszolniuk. A szociális életre vonatkozóan az egyik választható válaszom az volt: „Néha beszélgetek a portás nénivel.” Tudni kell, hogy a diákok bejöhetnek az iskolába, hogy leadják a kézzel írt próbaérettségi feladatsorokat. A portás kolléga az egyetlen, akivel találkoznak az iskolából. Elég sok diák volt, aki ezt a választ jelölte meg. Nyilván karikíroz, túloz, de elég sok mindent elárul arról, mennyire beszűkült a társadalmi életük.

Sokan mondják, hogy nagyon rossz következményei lesznek annak, hogy a diákok egyre inkább az online térben léteznek.

Amire mi, tanárok is ösztönözzük őket. Mi is használjuk osztályszinten a messengert, mert gyorsan és egyszerűen lehet üzenni a segítségével. Persze, nem azt mondom, hogy rákényszerítem a gyereket a huszonnégy órás jelenlétre. Tiszteletben tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg a szabadidejüket, és tanítási időben kapják a feladatokat. De az azért elgondolkoztató, hogy olyan diákok, akik régen ritkán voltak ezen a platformon, most, egy év után szinte állandóan jelen vannak. Ezt egyébként magamon is észrevettem. Vasárnap délelőtt digitális csendet tartok, semmi olyat nem csinálok, amihez internet kellene. Kávézás, újság- és könyvolvasás délig. Megfigyeltem, mennyire nehéz koncentrálnom a szövegre – mintha a koncentrált figyelem eltűnt volna az életemből. Egy online órán ezernyi apróságra kell figyelni, hogy jól működjön a dolog. Vasárnap délelőtt különös érzés, hogy kikapcsolt állapotban van a mobiltelefon. Nagyon kellenek már mindenkinek a szociális élmények. Félek attól, ami a járvány után következik. Milyen lesz visszazökkenni a régi életünkbe, személyesen találkozni, megölelni egymást, egy kerti sütögetésnél közös tálból falatozni? Meg kell tanulnunk újra odafigyelni egymásra, érzelmeket kimutatni – személyes jelenléttel.

Nehezen viselhetik a jelenlegi helyzetet a fiatalok.

Nem egy diákom van, aki annyira elkeseredett, hogy hosszú leveleket ír, amelyben elmondja, nincs jól lelkileg, nem tudja elkészíteni a feladatait, mert nem érzi a motivációt. Ilyenkor azok az emberek is hiányoznak a fiatalok iskolai mindennapjaiból, akikhez gond esetén fordulni szoktak. Az otthoni háttér ebben nagyon sokat segíthet. Meg persze ebben a helyzetben az tud fennmaradni a víz felszínén, aki jól tud alkalmazkodni.

Mi a helyzet az érettségizőkkel?

Fontos fejlemény, hogy a szóbeli vizsgák a legtöbb esetben elmaradnak, tehát sok tantárgyból nincs javítási lehetőség az írásbeli után. A gimnazisták a szóbelin jellemzően inkább javítani szoktak az írásbeli eredményükön. A szóbelik elmaradása miatt nagy élménytől esnek el – ezt persze ők nem tudják, és nem is tudják meg soha. Ami az érettségi felkészülést illeti, az online térben ez bizalmi kérdés. Nem lehet ellenőrizni, ki milyen segédeszközt vesz idénybe egy mérésnél, értékelésnél. Az érettségizők jól felfogott érdeke, hogy megcsinálják, amit kérünk tőlük. Amikor gyakoroljuk az esszéírást, egymásnak javítják, és ez bizalmi alapon működik. A bizalom dolgozatírásnál is nagyon fontos. Nincs annál megalázóbb, mint megkérni a diákot, hogy mutassa meg, nem ül-e valaki az asztal alatt, aki súgja a jó válaszokat. Nem is tettem soha.

A diák mindig diák marad. Gondolok itt a puskázásra.

Ez egy olyan fegyverkezési verseny, amelyben nem nyerhetünk tanárként, mert a diákok sokkal ügyesebbek. A bizalom az egyetlen megoldás.

Mi az, amit az online oktatásból profitált?

Nagyon sokat fejlődött a digitális készségem is. Könnyebben tudom megosztani a figyelmemet és beosztani az időmet. Rájöttem, mennyivel egyszerűbb az interneten időpontot egyeztetni egy diákkal, vagy időzített feladatot adni a számára – nem kell, hogy közös lyukasóránk legyen a konzultációhoz. Itt szeretném hozzátenni, hogy a díjat, amelyet az intézményvezetőm felterjesztése és a MOL jóvoltából elnyertem, még nagyon sokan megérdemelték volna a kollégák közül. Magunktól kellett rájönnünk múlt tavasszal, hogyan működik a digitális oktatás. Nyilván voltak és vannak kevéssé jó példák is, de nagyon sok tanár rengeteget tett azért önerejéből, hogy az oktatás elfogadható szinten működhessen. Remélem, azt is megtanultuk ez alatt az egy év alatt, hogy mennyire meg kell becsülni az iskolát. Ha pedig az elmúlt év tapasztalatait felhasználjuk a hagyományos keretek között is, akkor jobb lehet az oktatás minősége. Pedagógusként meg kell őriznem az örök optimizmusomat. Talán így lesz.