Nagypéntek a keresztény liturgiában a húsvét előtti péntek. Ezen a napon emlékeznek meg Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és temetéséről.  A katolikus egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől.  

Nagypéntek az egyházi év legmegrendültebb liturgiája. A Jézust jelképező oltár díszek nélkül, csupaszon áll. Az oltár üres: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. De emlékeztethet ma az oltár a Golgota csupasz sziklatömbjére is, amelyen a megváltás áldozata végbement.

A nagypénteki ősi szertartás már a kezdeti időktől kialakult és három fő részből áll: az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából – írja a katolikus.hu.

A Katolikus lexikon szerint nagypéntekhez régebben hozzátartozott a hallgatás, a csönd, melyben a tűz is kialszik, a tükröt fekete kendővel takarják le, az órát megállítják, illetve nem húzzák föl; úgy jártak-keltek, mint akiknek halottjuk van a háznál. A tüzet nagycsütörtökön este eloltották, és a húsvéti szentelt tűz parazsából gerjesztették újra. Addig csak hideg ételt ettek, nagypénteken csak egyszer és csak kenyeret, sót, száraz növényi eledeleket. A legények ha el is mentek a nekik kedves leányhoz, nem keresték a vele való találkozást, csak egy fekete szalagot kötöttek a kapuhoz közeli fára.

Nagypénteket a reformátusok is megtartották szigorú böjti napnak. A böjti napokon tartózkodtak a hústól, a zsiradékoktól. Nyers és aszalt gyümölcsöt, rántott levest, savanyú levest, főtt tésztát, főzelékféléket, mákos gubát, lepénykenyeret fogyasztottak. Ez vidékenként más és más volt a Kárpát-medencében.

A református ember megőrizte a böjti hagyományokat, de számára nem a külsőségek hangsúlyosak, hanem a belső, lelki felkészülés az ünnepekre. Természetes, hogy bizonyos tartózkodás van az evést és ivást illetően, de a lényeg az emlékezés a Megfeszített Úrra, az elmélyülés Krisztus követésében, a kereszt titokzatos világának a lélekben történő befogadása – írja a református.hu.

Nagypénteken és nagyszombaton gyászoltak a református gyülekezetek tagjai. Már a nagyhétre sok gyülekezetben fekete terítővel borították le az úrasztalát, esetleg a szószéket, Mózes-széket. Ez a szokás ma is él sok református gyülekezetünkben, határon innen és határon túl. Nagypénteken és nagyszombaton a reformátusok a gyász színét öltötték magukra. Legtöbb helyen ez a fekete volt, de az Ormányságban, ahol a gyász jele a fehér, ott fehér ruhát, kendőt vettek fel az asszonyok.