Felvételi, szigorú feltételekkel

Felvételi, szigorú feltételekkel

Hagyományos - új szóval: jelenléti - módon rendezik meg január 23-án a középiskolai felvételi vizsgát, de az eddigiektől eltérő szabályok szerint, az általános iskolákat is bevonva az írásbeli lebonyolításába.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A legfontosabb különbség, hogy egyik intézménybe sem léphetnek be kísérők. A vizsgázók kézfertőtlenítés, lázmérés után, maszkban mehetnek be a termekbe, ahol idén nem 16-17, hanem csak 10 diák lehet egyszerre, ezért bevonnak általános iskolákat is a felvételiztetésbe. Természetesen, ahogy eddig, úgy most is lehet italt, harapnivalót bevinni, és amíg a gyerekek esznek-isznak, levehetik a maszkot. Aki ez utóbbit otthon felejti, annak az iskolák biztosítanak, erről a tankerület gondoskodik. Az írásbeli vizsgákat követően pedig az érintett iskolákat teljes körűen fertőtlenítik.

A december 4-éig leadott jelentkezési lapok szerint a Gárdonyiban 393 diák írásbelizik szombaton. Az összes tantermet igénybe veszik, sőt, a felvételiztetésbe besegít a Kőrösi iskola is: a 393-ból kilencven gyerek itt ír majd, negyvenegy pedagógus felügyeli az írásbelit – mondta lapunknak Pintérné Bernyó Piroska igazgató.

A Marianum iskolában hetven diák tesz írásbeli vizsgát. Takácsné Tóth Noémi igazgatónőtől megtudtuk, nyolcadikosaik fele szeretné az iskola gimnáziumi tagozatán folytatni tanulmányait. Közülük tizenhatnak nem kell felvételizni, kimagasló eredményeik miatt, a fennmaradó tizenöt helyre pedig nemcsak a Marianumból, hanem más iskolából is felvételiznek majd a diákok. Az írásbeli felügyeletébe kilenc pedagógust vonnak be.

A VMG-ben 130 tanuló felvételizik nyolcosztályos képzésre, 206 pedig négyosztályosra. A nyolcadikosok közül 119-en a Bolyai iskolában írják a feladatlapokat – tudtuk meg Szilasné Mészáros Judittól. (A részletekről a gimnázium honlapjain is tájékozódhatnak a diákok, illetve a szülők.) Az igazgatónő elmondta azt is: reméli, hogy a február végi, március eleji szóbeli vizsgákat is meg tudják szervezni.

(A Kós iskolában nem rendeznek írásbeli felvételit, a diákokat a felső tagozatos év végi, illetve nyolcadikos félévi jegyeik alapján számított pontszámok alapján rangsorolják, emellett a diákok részt vesznek egészségügyi alkalmassági vizsgálaton.)

Változást jelent, hogy ebben az esztendőben nem egy, hanem két pót napot jelöltek ki azoknak, akik a 23-ai felvételin nem tudnak részt venni: ők január 28-án, illetve február 5-én írhatják meg a felmérőt.

A felvételi lapok kijavítása után idén is lesz mód arra, hogy a diákok betekintsenek az értékelt dokumentumokba. A Marianum iskolában ezeket beszkennelve küldik majd el a felvételizők részére, a Gárdonyiban és a VMG-ben pedig a megjelölt napon a felvételizők fotót készíthetnek a kijavított feladatlapokról, azt otthon áttanulmányozhatják, észrevételeiket pedig e-mailben jelezhetik az iskoláknak.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email