A tyúkok termékenységének biztosítása a Luca-nap egyik legfontosabb eleme volt. A nők ekkor például nem dolgoztak, mert úgy tartották, hogy akkor nem tojnának a tyúkok. A lucázás hagyománya is ehhez kapcsolható. A fiúk (jellemzően 7–16 évesek) ilyenkor házról házra jártak, és szalmára, fára telepedtek a porták előtt, majd hangosan kántálni kezdtek. A szalmát vagy fát, amelyen ültek, a gazda elrakta, hogy biztosan termékenyek maradjanak a tyúkjai, és még meg is vendégelték a kántálókat.

A szerelmi jóslatok szintén nagy szerepet kaptak ezen a napon, hiszen a földmunkák helyett ilyenkor a fonóban ismerkedtek a fiatalok. A lányok különböző módokon próbálták kideríteni, kihez mennek férjhez: férfineveket írtak fel tizenkét cédulára, és mindennap tűzre vetettek egyet, mígnem karácsonykor az utolsó megmaradt darabról kiderült, ki lesz a jövendőbelijük. Mások gombócokba rejtették a cetliket, és amelyik főzéskor legelőször feljött a víz tetejére, az rejtette a leendő férj nevét. 

A betlehemezés során a fiúk, férfiak, gyerekek beöltözve, házról házra járva mutatták be Jézus születésének történetét. A szereplők általában pásztoroknak öltöztek, de megjelenhettek az angyalok vagy Heródes király is. Házilag, fából és papírból készített jászlat is vittek magukkal, amelyben a Szent Család volt látható angyalok és állatok társaságában. A csoport ilyenkor köszöntötte a háziakat, bekéredzkedett, előadta vagy felolvasta a születéstörténetet, illetve adományokat gyűjtött.

Karácsonykor előszeretettel fogyasztottak babot, lencsét, mákot, amelyek a bőséget jelképezték, az alma pedig többek között a termékenységet. Olyan is volt, hogy az almát cikkekre vágták, majd közösen fogyasztották el, azt remélve, hogy a jövőben is összetartó lesz a család, de volt, ahol az a mondás is járta, ha valaki eltéved, eszébe jut, hogy kivel ette közösen az almát, és hazatalál.

December 27-én szokás szerint megáldatták a bort a templomban, és ezt később a beteg emberek és jószágok gyógyítására használták.

A szilveszteri szokások fókuszában szintén a jólét, a bő termés, a szerencse, az egészség áll, azzal a kőbe vésett szabállyal, hogy ami ezen a napon történik, az az egész évre kihatással lesz, illetve megismétlődik. Talán ezekből maradt fenn a legtöbb – a felsorolásban biztosan találsz majd olyat, amelyet te is ismersz, esetleg be is tartasz.

A zajkeltés (kongózás, csergetés, pergőzés, gulyafordítás) hagyománya például ahhoz köthető, hogy anno úgy tartották, a jószágokat mindenképpen fel kell riasztani, hogy megforduljanak, hiszen csak akkor lesznek termékenyek és egészségesek. Szilveszter estéjén tehát bőszen pattogtatták az ostort, vagy éppen hangosan kolompoltak a fiatal fiúk a házakat járva. A lármának a gonosz elűzésében is szerepe volt.

Ma is él a köztudatban, hogy nem szabad újév napján baromfit enni, mert az elkaparja a szerencsét, a hallal pedig elúszik, ellenben a disznóhús fogyasztása ajánlatos, mivel az meg „előtúrja”. Régebben is előszeretettel ettek szemes terményeket ilyenkor, a kötelező lencsét szinte minden családban ma is fogyasztják január 1-jén. Anno a kenyérszegés is fontos hagyomány volt, mert úgy vélték, így egész évben jut majd.

Újév napján semmit nem vittek ki a házból, abban a hitben, hogy akkor majd egész évben csak kifelé áramlanak a dolgok, még a szemetet is odabent hagyták, nehogy kidobják vele a szerencséjüket.