22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: őrült meccsen tört meg a 5 Stars sormintája

22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: őrült meccsen tört meg a 5 Stars sormintája

Az eddigi hét bajnokin felváltva győzött és veszített a 5 Stars Érdi VSE futsalcsapata, amelynek a Nagykanizsai FC ellen tört meg a sormintája, miután fordulatos találkozón kapott ki 10-9-re az NB II Nyugati csoportjának kilencedik körében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Már majdnem kiegészült a 5 Stars Érdi VSE, amely erős kerettel tudott kiállni a Nagykanizsa elleni bajnokira. Jól is kezdtek Varga László, Zenga fiai, hiszen az első percekben Lak Imre, Kajdy Zekő és Horváth Tamás is beköszönt (3-0), de hiába a kiváló rajt, a zalaiak a 13. percre kiegyenlítettek, ráadásul az érdiektől Pintér Dominiket már a hetedik percben kiállították. De a szünetre így is a 5 Stars vonulhatott előnnyel, miután a dudaszó előtti pillanatokban Lak megint betalált (4-3).

A térfélcserét követően viszont nagyon elkapta a fonalat a Kanizsa, amelytől öt perc leforgása alatt Szőke Ádám háromszor, Bogyó Károly és Horváth Elemér egyszer-egyszer volt eredményes (4-8).

A viszonylag gyorsan jött tetemes hátrány azonban nem szegte az érdiek kedvét. Sőt, két perc alatt Lak és Horváth Tamás is két-két gólt szerezve hozta vissza a hazai reményeket (8-8).

A hajrára fordulva viszont Bogyó Károly újabb két kanizsai góljára csak Kajdy Zekő tudott egyszer válaszolni, így a 5 Stars 10-9-es vereséget szenvedett az ÉRD Arénában.

Futsal NB II, Nyugati csoport, 9. forduló
5 Stars Érdi VSE-Nagykanizsa Futsal Club 9-10 (4-3)
Gól: Lak (1., 19., 30., 32. p.), Kajdy Z. (3., 36. p.), Horváth T. (4., 31., 32. p.), ill. Kollár (8. p.), Fujsz (12. p.), Bogyó (13., 23., 35., 35. p.), Szőke Á. (21., 21., 26. p.), Horváth E. (24. p.)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email