Érdemes tájékozódni indulás előtt

Érdemes tájékozódni indulás előtt

A járvány miatt érdemes indulás előtt ellenőrizni, hogy rendel-e az adott orvos, akihez mennénk a Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben, mert most, járványhelyzetben, a megbetegedések miatt ez egyik pillanatról a másikra változhat - közölte Bárány Zsolt főigazgató az intézet közösségi oldalán.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Korrekt tájékoztatásunk érdekében évek óta működik gyakorlatunk, mely szerint honlapunkon szombati napokon frissítjük a KÖVETKEZŐ hétre érvényes rendelési tábláinkat. Azokban pirossal jelöljük, ha az adott rendelés elmarad, sárgával, ha a szokásostól eltérő a rendelés.

Békeidőben elegendő volt, ha valaki megnézte a rendelési táblát mondjuk hétfőn reggel, realizálta, hogy XY doktor az adott rendelésen mondjuk szerda délelőtt valóban rendel. Aznap reggel felkerekedett és eljött a rendelésre.

A járvány miatt kérem, hogy jelen helyzetben a Romicsba indulás előtt – ha van rá lehetőségük – mindenképpen vessenek egy pillantást honlapunkon az adott rendelésre, hiszen a helyzet adott esetben egyik pillanatról a másikra változhat. Sajnos megbetegedés miatt egyre több rendelésünk fog elmaradni, amit mi haladéktalanul jelzünk a honlapon.

Alapelvként : orvos akadályoztatása esetén a rendelés bizonyosan elmarad. Szakdolgozó megbetegedése esetén – még ha kompromisszumok árán is, lásd november 11-i, nőgyógyászatról szóló bejegyzés – igyekszünk a rendelést nem lemondani” – írja a főigazgató a Romics közösségi oldalán.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email