Épül a járda a Diósdi úton

Épül a járda a Diósdi úton

Készül a járda a Diósdi út Hérics és Kakukkfű utcai szakaszán. Korábban már pályázott az önkormányzat a járdafelújításra, amit sajnos nem nyertek meg, ezért most saját forrásból egy rövidebb szakaszon valósul meg a járdaépítés.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Andrasek Mónika önkormányzati képviselő arról számolt be, hogy a Diósdi út Hérics és Kakukkfű utcai szakaszán nagyon rossz állapotban volt már a járda, a járólapok elmozdultak, egyenlőtlen volt a felülete, ami már komoly balesetveszélyt jelentett, és szerették volna elkerülni, hogy tovább romoljon a helyzet. „Elsőként felszedték a régi járólapokat, ez nagyon gyorsan ment és most már az alapot csinálják. Ezt követően viacolorral fogják borítani, így sokkal szebb és strapabíróbb lesz a járda mint korábban, ráadásul szélesedik is.”

A tervek szerint két héten belül át is adják a járdát. Andrasek Mónika azt kéri a lakosoktól, hogy a  munkálatok idején gyalogosan lehetőség szerint a hátsó utcákat használják, mert jelenleg roppant balesetveszélyes. Most már szalaggal is le van zárva a munkaterület, de sokan még így is ott próbálnak meg közlekedni.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email