Oláh Zoltán azzal a céllal rendezte meg az érdi órabörzét már nyolcadik alkalommal, hogy minél több órás és potenciális vevő-eladó megismerkedhessen egymással kötetlen formában, kellemes környezetben.
Az órabörzén az érdeklődők válogathattak fali-, zseb- és karórák között, és megvásárolhatták az akár kétszáz-kétszázötven éves különlegességeket is. Aki nem vásárolt, szakmai tanácsot is kérhetett, és felbecsültethette régi darabjait.
Magyarországon az elmúlt évektől kezdve vált újra divattá a kar- és zsebórák gyűjtése, amely a gazdagabb üzletembereknél gyakran presztízstevékenységgé is válik.
Az óragyűjtés népszerűsége részben a szokások átalakulásával hozható párhuzamba. Körülbelül tíz-tizenöt évvel ezelőttig a kvarcórák egyértelmű divatja volt jellemző Magyarországon. Nem csoda, hiszen funkcionalitásuk, pontosságuk mindennapi viseletre rendkívül alkalmassá tették ezeket és alacsony áruk révén mindenki számára elérhetőek voltak. A már meglévő kisszámú óragyűjtő akkor még főleg a zsebórákat kereste. Az igen drága, mechanikus szerkezetű, márkás karórák divatja a magyar társadalom polarizálódásával kezdődött. Ez a fajta reakció pontosan a kvarcórák olcsóságának volt köszönhető – a látható gazdagságot előtérbe helyező sznobéria a drága, nemesfémből készült mechanikus órákban az önreprezentáció alkalmas eszközét találta meg. Különösen igaz ez ma a férfiak esetében, akik nagy értékű briliánsokat nem viselnek – ízlésük gyakran az egyetlen elfogadható férfiékszernek az órát találja.
