Tombol a járvány, a vonaton mégis „hering-party” van

Tombol a járvány, a vonaton mégis „hering-party” van

Tombol a koronavírus-járvány idehaza is, a fertőzöttek és elhunytak száma exponenciálisan növekszik. Sok helyről azt harsogják hónapok óta, hogy mennyire fontos a távolságtartás. Ehhez képest a MÁV egyik sokat használt járatán mint a heringek, úgy utaztak az emberek – írja a 444.hu.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Martonvásárról reggel 6:48-kor induló vonat, Érd érintésével 7:19-kor érkezik a budapesti Déli pályaudvarra, vagyis sokan ezzel mennek be a fővárosban tanuló, dolgozók. Amúgy is népszerű a járat, de tegnap még nagyobb volt a tömeg. Mert egy vagonnal kevesebbet indított az állami vasúttársaság. Az eredmény: szinte egymás hegyén-hátán az utasok, egymáshoz érnek, szorosan állnak és ülnek. Pedig voltak, akik Érden nem is tudtak felszállni, annyira zsúfolt volt a vonat.

A járat eleve népszerű, így zsúfolt, de csütörtökön még annál is keményebb volt a helyzet. Beszámolók szerint ugyanis “egy hosszú vagonnal kevesebbel indult és érkezett meg a Délibe.” A következmény? “Az emberek mint a szardíniák ilyenkor.” 

“Érden többen nem tudtak felszállni, sokan káromkodtak, fényképeztek.“

Két hete vagonhiány sem kellett, akkor teljes volt a szerelvény, mégis hasonló módon volt zsúfolt a járat, koronavírus-járvány második, felfutó hullámában.

Persze sokan viseltek maszkot, de aligha mindenki.

Úgy tűnik, további utasbeszámolók alapján, hogy visszatérő a probléma, a nagy tömeg ezen a járaton. A MÁV mégsem képes megelőzni a bajt.

A 444-nek azt írták, hogy a MÁV-START szakemberei haladéktalanul megvizsgálták az ön által jelzett problémát. Esetenként előfordul, hogy műszaki okok (átalakítás, baleset miatti szervizelés és pótlásban való részvétel) miatt nem tud forgalomba állni elegendő motorvonat a Székesfehérvár és a Déli pályaudvar közötti vasútvonalon. Utasainktól elnézést kérünk a kellemetlenségek miatt. Munkatársaink mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztosított legyen az utasigényeknek megfelelő kapacitás.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email